Elkezdték megsemmisíteni Szíria vegyi arzenálját

Az első napon úthengerrel mennek át a fegyvereken.

Az ügyben született ENSZ-határozat nyomán a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) szakértői Szíriában elkezdték megsemmisíteni az az Aszad-rezsim vegyi fegyvereit – jelentette be maga az OPCW vasárnap. Azt, hogy az arzenál első részét hol semmisítik meg, a szervezet nem közölte, csak a módszerről árult el részleteket, vagyis hogy az első napon úthengerrel mennek át a vegyi fegyvereken, így pusztítva el robbanófejeket, bombákat, illetve mobil és statikus töltőberendezéseket.

A Basár el-Aszad elnök vezette damaszkuszi kormány az amerikai megtorló csapást kerüli el a vegyi fegyverek mgsemmistésével. Ezt a csapást az Egyesült Államok az augusztus 21-én történt damaszkuszi ideggáztámadás miatt akarta a rezsimre mérni, de később jelezte, ha Aszadék nemzetközi felügyelet alá helyezik az arzenált, amelyet az OPCW szakértői megsemmisítenek, akkor Barack Obama elnök nem ad parancsot a katonai beavatkozás elindítására. A szír vegyi fegyverek megsemmisítéséről először John Kerry amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter írt alá megállapodást, majd valamivel később az ENSZ Biztonsági Tanácsa is határozatot hozott róla.

Az augusztus 21-i ideggáztámadásban 1429 ember halt meg. Amíg Washington szerint haj-, vérminták, illetve GPS-koordináták bizonyítják alá, hogy a rezsim hadserege vetett be vegyi fegyvert – szaringázt – az ellene két és fél éve harcoló felkelők ellen, Damaszkusz és a szövetségeseként Moszkva azt állítja, ellenzéki kitaláció az egész, ürügy a külföldi katonai fellépésre az Aszad-rezsim ellen. Korábbi német hírszerzési információk szerint magának Aszadnak nincs ellenére a szír vegyi fegyverek megsemmisítése: az elnök a polgárháború alatt következtesen tiltotta, hogy vegyi fegyverekkel támadják az ellenzéki erőket, és augusztus 21. is csak azoknak a tábornokoknak az önfejűsége miatt történt, akik viszont szívesen használnak vegyi fegyvereket a harcokban.

Szibtén német hírszerzési információ az is, amiről a Spiegel írt vasárnap, hogy a katonai együttműködés keretében Irán azt is megengedi Aszad hadseregének, hogy a perzsa államterületén szír vadászgépek állomásozhassanak. A titkos minősítésű hírszerzési jelentés szerint Teherán és Damaszkusz 2012 novemberében megállapodást kötött arról, miszerint a szír légierő vadászgépeinek nagy része biztonságos iráni területen állomásozhat, és szükség esetén onnan indulhat bevetésre. Irán pénzzel támogatja a Hezbollah libanoni síita szervezetnek a szír kormány oldalán harcoló egységeit, és katonákat is küldött harcolni a damaszkuszi rezsim mellett.

Az orosz-amerikai megállapodás értelmben Damaszkusz már benyújtotta a felvételi kérelmet az OPCW-be, és átadta a listát a teljes vegyi arzenáljáról. Szíriának mintegy ezer tonna vegyi fegyvere van – az egyik legnagyobb ilyen készlet a világon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.