Elkezdődött a német exállamfő pere

Christian Wulffot jogtalan előny elfogadásával vádolják. Németországban ő az első a volt elnökök között, akit bűncselekmény miatt a törvény előtt vonnak felelősségre.

Elkezdődött csütörtökön a hannoveri tartományi bíróságon Christian Wulff volt német elnök büntetőpere. A kormányzó Kereszténydemokrata Unió (CDU) volt politikusát jogtalan előny elfogadásával vádolják.

Wulff ellen korrupció gyanújával indult eljárás 2012-ben. A nyomozó hatóság egy sor ügyet vizsgált, de végül csak egy 719,40 eurós szállodai számla bizonyult büntetőjogilag relevánsnak. A számlát a másik vádlott, egy filmproducer fizette ki a politikus helyett, Wulff pedig a vád szerint cserébe segített támogatást szerezni a Siemenstől egy filmhez.

Wulff az első volt német államfő, akit bűncselekmény elkövetésével vádolnak. A tárgyaláson tett nyilatkozatában visszautasította a vádat, és hangsúlyozta, csak azért segített, mert a szívén viselte  „a kínaiak Oskar Schindlerje" néven is emlegetett Siemens-alkalmazott, John Rabe életét feldolgozó alkotás ügyét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.