Eljárást indítottak Christine Lagarde ellen

„Hanyagság" gyanúja miatt eljárás indult Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaaalap (IMF) főigazgatója ellen, korábbi francia gazdasági miniszteri tevékenységével (2007-11) összefüggésben. A bankár-politikusnő felelősségét az ún. Crédit Lyonnais–Adidas–Tapie, igen szövevényes, ráadásul már két évtizedes ügyben vizsgálják. Már korábban is kihallgatták, lakását is átkutatták. De nem gyanúsították meg.

Philippe Wojazer / Reuters

A vizsgálatok azzal kapcsolatosak, hogy 2008-ban egy francia döntőbíróság a kamatokkal együtt 403 millió euró, sokak szerint feltűnően nagyvonalú kártérítésre kötelezte a Crédit Lyonnais (CL) állami vagyonkezelőjét, Bernard Tapie javára. Az üzletember Tapie régebben a politikai baloldalhoz állt közel, ám ekkoriban már azzal a jobbközéppel szimpatizált, amelyhez Nicolas Sarkozy akkori államfő és maga Lagarde is tartozik.

A döntőbírósági verdikt annak nyomán született, hogy Tapie szerint az állami tulajdonban lévő CL "megvezette", és magánál tartotta a vételár egy részét, amikor Tapie a bevonásával meg akart szabadulni az Adidas sportszergyártó cégtől.

Lagarde, mint most az AFP-vel közölte, alaptalannak tartja az eljárást, és fellebbezést nyújt be ellene. Az ügy azzal vehet érdemi fordulatot, ha az 58 éves volt miniszternőt formálisan meg is vádolják.

Najat Vallaud-Belkacem akkori francia kormányszóvivő (aki most, a második Valls-kormányban miniszterré lépett elő) erről az eshetőségről tavaly azt mondta, ha ez megtörténik, Párizs szerint Lagarde nem maradhat a washingtoni pénzintézet élén: „megkérnénk, hogy adja fel tisztségét". Ugyanakkor hozzátette, Lagarde-ot megilleti az ártatlanság vélelme.

Mint emlékezetes, szintén francia elődje, Dominique Strauss-Kahn szexbotránya miatt volt kénytelen távozni az IMF főigazgatói székéből.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.