Elítélték Gregorio Álvarez volt uruguayi diktátort

Harminchét rendbeli emberölésért huszonöt év szabadságvesztésre ítélte a bíróság Gregorio Conrado Álvarez Armelino nyugalmazott tábornokot, Uruguay egykori diktátorát - jelentette be a montevideói államügyészség csütörtökön.

A bíróság ugyanakkor húsz év börtönbüntetést szabott ki Juan Carlos Larcebau sorhajókapitányra 29 rendbeli emberölésért.

Az 1925-ben született Álvarez 1978-ban lett a hadsereg főparancsnoka, 1981 és 1985 között ő volt az uruguayi katonai diktatúra (1973-85) utolsó elnöke. 2007 decemberében már börtönbüntetésre ítélték a jobboldali rendszer mintegy húsz politikai ellenfelének elrablása és eltűnése vádjával. A fellebbviteli bíróság azonban tavaly úgy döntött, hogy a vádpontokat ki kell egészíteni emberöléssel, s visszautalta az ügyet újabb tárgyalásra.

Az ellenzékieket az argentin fővárosban, Buenos Airesben fogták el 1978-ban, és titokban Montevideóba hurcolták őket, ahol kivégzés várt rájuk. Álvarez tagadja, hogy tudomása lett volna az esetről, amelyet Dél-Amerika katonai diktatúráinak együttműködése, a Kondor terv keretében bonyolítottak le.

Uruguayban 2006-ban fogadtak el törvényt az eltűntettek ügyében, ami megnyitotta az utat a felelősségre vonás előtt.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.