Elítéltek egy atomtudóst Amerikában

Ötévi szabadságvesztésre ítélték szerdán a Los Alamos-i Nemzeti Laboratórium egy volt tudósát, amiért megpróbált amerikai nukleáris fegyverekre vonatkozó adatokat eljuttatni egy, a venezuelai kormány képviselőjének hitt személynek - közölte szerdán a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI).
Az elítélt, a 79 éves, Pedro Leonardo Mascheroni, az Egyesült Államok által honosított volt argentin állampolgár 2013 júniusában több, kémkedésre vonatkozó vádpontban bűnösnek vallotta magát. 71 éves feleségét, Marjorie Roxby Mascheronit, aki 1981-től 2010-ig a Los Alamos-i laboratórium belső iratainak szerkesztője volt, az ugyanebben az ügyben játszott szerepe miatt korábban egy év börtönre ítélték - írja a Híradó.

Mascheronit szabadulása után további háromévi hatósági megfigyelés alá helyezik majd. A vád egyébként nem állította, hogy Venezuela amerikai nukleáris titkokat próbált volna megszerezni.

A fizikus 1979 és 1988 között dolgozott az első amerikai atombombát kifejlesztő új-mexikói laboratóriumban. A 2010 szeptemberében letartóztatott Mascheroni több évtizeden át egy gigászi lézer megépítését vizionálta, amellyel megvalósíthatónak tartotta az ellenőrzött termonukleáris fúziót, a tiszta energia korlátlan forrását az emberiség számára.

A Berkeleyben végzett atomtudós 22 évig próbálkozott azzal, hogy találmányát elfogadtassa az amerikai kongresszussal, a tudományos élet szövetségi szintű programokban illetékes döntéshozóival. Mascheroni elképzeléseit mindenütt elismeréssel fogadták, de egyúttal túlságosan futurisztikusnak is vélték őket.

Az amerikai kormány másik utat választott a termonukleáris fúzió kutatásában, és egy futballstadion nagyságú területen, 3,5 milliárd dolláros ráfordítással 2009-re megépítette a Nemzeti Fúziógerjesztő Létesítményt (National Ignition Facility, NIF) a Lawrence Livermore Nemzeti Laboratóriumban.

Mascheroni és több más szakértő szerint a létesítmény a meg nem értett atomfizikus lézerének a hússzorosába került. A tudós egy 1989-ben megjelent interjúban azt állította, hogy az ő módszere olcsóbb, gyorsabb, és nagyobb valószínűséggel lehetett volna eredményes, mint minden más alternatíva.

Az atomfizikus azonban a NIF koncepciójának közzététele, illetve a létesítmény felépülése után sem adta fel, sőt egyre hosszadalmasabb műszaki leírásokkal - John McCain szenátornak egy 319 oldalas levelet küldött - és egyre hangzatosabb fenyegetőzésekkel ostromolta a szövetségi döntéshozókat. Egyenesen azzal riogatott, hogy külföldön hasznosítja majd nukleáris kutatói tapasztalatait, azokat is, amelyeket Los Alamosban szerzett.

A Mascheroni házaspár egy olyan FBI-ügynöknek próbálta meg eladni az atomtitkot, aki venezuelai kormányzati tisztségviselőnek adta ki magát. (Az ügyhöz egyébként az akkor hatalmon lévő Hugo Chávez baloldali populista kormányának nem volt köze.)

Mascheroniék a "vevőnek", akivel először 2008-ban vették fel a kapcsolatot, azt állították, hogy segítségükkel Caracas 10 éven belül atomfegyverhez juthat. Szolgálataikért 793 ezer dollárt kértek cserébe.

A fedett FBI-ügynök 20 ezer dollárt fizetett ki a fizikusnak a beígért sok százezerből egy olyan elképzelés kidolgozásáért, amelynek értelmében Venezuela békés célú atomreaktor alá rejtett volna el egy másik, titkos reaktort, amelyben plutóniumot állított volna elő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.