Elítélik a koránégetőket

A washingtoni kormány és több amerikai vallási vezető egybehangzóan elítélte kedden, hogy egy floridai kis keresztény csoport az iszlám szent könyvének, a Koránnak a példányait akarja elégetni szeptember 11-én.

Terry Jones, a gainesville-i baptista Dove Outreach World Center lelkésze aznap megerősítette: csoportja nem mond le arról a szándékáról, hogy az Egyesült Államok elleni 2001-es terrormerénylet évfordulóján nyilvánosan elégesse az iszlám szent könyveit.

A washingtoni külügyminisztérium szóvivője kijelentette, hogy ez provokáció, egy ilyen tett teljesen ellentétes volna az amerikai szellemiséggel. Ezért a kormány reméli, hogy az amerikaiak kikelnek ez ellen - mondta. Ez a magatartás éppen azoknak a radikálisoknak és vallási fanatikusoknak a magatartásával áll összhangban, akik megtámadtak minket szeptember 11-én. Amerikai keresztény, muzulmán és zsidó vallási vezetők is csatlakoztak kedden a koránégetés tervének elítéléséhez. Közös közleményt adtak ki, amelyben aggodalmuknak adnak hangot a muzulmánellenesség miatt, és mint írják, megdöbbenti őket az a tiszteletlenség, amely most egy szent könyvvel szemben nyilvánul meg. Ha valaki támad bármely vallást az Egyesült Államokban, az olyan, mintha minden amerikai vallásszabadságát támadná - írták.

Hillary Clinton külügyminiszter maga is elítélően nyilatkozott a tervről azon a kedd esti vacsorán, amelyet a muzulmán böjti hónapot lezáró rituális étkezés, az iftár alkalmából adott. Bátorítólag hat rám ennek a gyalázatos cselekedetnek az az egyértelmű és határozott elítélése, ami a legkülönbözőbb hitű amerikai vallási vezetők részéről tapasztalható - mondta. Eric Holder igazságügy-miniszter egy vallási vezetőkkel tartott, zárt ajtók mögötti egyeztetésen esztelen dolognak nevezte a floridai akciót.

Amerikai diplomaták már beszámoltak arról, hogy több országban kisebb tüntetések voltak a koránégetés terve ellen. Diplomaták, katonák és hétköznapi amerikaiak élete kerül veszélybe - tette hozzá P.J. Crowley. David Petraeus, az Afganisztánban harcoló amerikai csapatok parancsnoka már hétfőn bírálta a koránégetés tervét. A tábornok szerint a csoport által bejelentett szándék "jelentős gondot" okozhat a külföldön állomásozó katonáknak. Ugyancsak elítélte és az afganisztáni csapatok szempontjából kockázati tényezőnek minősítette a nyilvános koránégetést kedden Anders Fogh Rasmussen, a NATO Washingtonban tárgyaló főtitkára. A Vatikán lapjában, a L,Osservatore Romanóban is elítélő cikk jelent meg a kis gyülekezet szándékáról.

A CNN szerint a mindössze 50 fős baptista gyülekezet az amerikai zászlók és a Biblia elégetésére, s a muszlim szélsőségesek dzsihádjára akar válaszolni akciójával.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.