Elismerte a választási vereséget a portugál kormányfő

Elismerte Pedro Cassos Coelho, hogy pártja vereséget szenvedett a helyhatósági választásokon. A szocialista ellenzék szerint ebből is látszik, hogy ez emberek változást akarnak.

Elismerte vasárnap éjjel Pedro Cassos Coelho, hogy Szociáldemokrata Pártja (PSD) országos összesítésben vereséget szenvedett a helyhatósági választásokon.

A vasárnap tartott önkormányzati választásokon a szavazókörzetek közel 90 százalékából származó részeredmények szerint az ellenzéki Szocialista Párt a voksok 36,7 százalékát szerezte meg, a PSD pedig mintegy 19 százalékot. Sok körzetben független jelölt győzött.

Éjjeli nyilatkozatában Passos Coelho gratulált a szocialistáknak, és kijelentette: pártja szeretett volna bizonyos számú önkormányzatban többségben maradni, ez azonban nem sikerült. Hozzátette, hogy miniszterelnökként nem kíván változtatni nemzeti politikájának irányvonalán, mert azt elengedhetetlennek tartja ahhoz, hogy Portugália felülemelkedjék a gazdasági válságon, és visszaálljon az ország iránti nemzetközi bizalom.

A szocialista ellenzék vezetője, António José Seguro viszont úgy vélekedett, hogy a választási eredmények azt mutatják: az emberek büntetik politikájáért a kormányzatot, és változást akarnak.

A baloldali vezető ígéretet tett arra, hogy alternatív irányvonalat dolgoz ki, és azt képviseli az országos politikában. A helyhatósági választáson a szocialisták növelték fölényüket más városok mellett Lisszabonban. A kormánypártok jelentősen visszaszorultak olyan fellegváraikban, mint Porto és Vila Nova de Gaia. A legutóbbi, 2009-es önkormányzati voksoláson a PSD nyerte el a polgármesteri székek többségét, ugyanakkor a szavazati arány országos összesítésben akkor is szocialista győzelmet mutatott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.