Elindultak a szlovák rendőrök a magyar-szerb határra

Elindult kedd délben Pozsonyból Magyarország déli határához az az ötven rendőr, akiket Szlovákia küld a magyar-szerb határon szolgálatot teljesítő magyar kollégáik megsegítésére.
Az ötven szlovákiai rendőr - köztük egy rendőrnő - 17 terepjáróval és egy autóbusszal indult útnak, az MTI információi szerint Szegedre. A rendőrök - küldetésük egyelőre egy hónapra szól - 12 órás műszakokban teljesítenek majd szolgálatot, úgy, hogy egy járőrben két magyar rendőr és egy katona mellé lesznek beosztva.

A rendőri misszió tagjait Robert Fico kormányfő és Robert Kalinák belügyminiszter ünnepélyesen búcsúztatta.

Robert Fico beszédében elmondta: örül annak, hogy a Magyarországra küldött rendőrök a migránsválság olyan kezelésében vehetnek részt, amely ésszerű, hatékony és valós megoldást jelenthet, nem pedig olyan értelmetlen lépés, mint a migránsok kötelező kvóták alapján történő elosztása, amit Szlovákia továbbra is ellenez. Hangsúlyozta: az illegális migráció megfékezésében a schengeni határok védelme az elsődleges megoldás, az a nem hétköznapi megegyezés pedig, amely a visegrádi négyek - Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország - között született arról, hogy összesen 170 rendőrt küldenek Magyarország déli határának védelmének megsegítésére, azt bizonyítja, hogy a V4-es együttműködés életképes.

"A magyarokkal a csehekkel és a lengyelekkel együttműködve megmutatjuk, hogy képesek vagyunk megvédeni a schengeni határokat (...) mert ha ezt nem tesszük meg, Európa, mint ahogy most sem, továbbra sem lesz képes kézben tartani a migránsválságot" - hangsúlyozta Robert Fico, hozzátéve: amennyiben a rendőri misszió beváltja a hozzá fűzött reményeket, és igény is lesz rá, a kiküldetést meghosszabbítják, és a lehetőségekhez képest a rendőrök számának emeléséről is szó lehet.

A Magyarországra most kivezényelt szlovákiai rendőrök csaknem fele korábban végzett már határvédelmi szolgálatot, jelentős többségük pedig a magyarul is beszél.

"Vannak köztünk önkéntesek, és vannak olyanok is, akiket kiválasztottak erre a feladatra" - mondta az MTI kérdésére Pásztor Lóránt rendőrhadnagy, a misszió egyik résztvevője, hozzátéve: bár ez az első külföldi missziója, nem az ismeretlenbe megy, mivel a közösségi hálókon keresztül már felvette a kapcsolatot helyi ismerőseivel és a magyar kollégákkal is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.