Elindult a két iráni hadihajó a Szuezi-csatornán

Elindult a Szuezi-csatornán a Földközi-tenger felé kedd hajnalban az a két iráni hadihajó, amely már napok óta várakozott a Vörös-tengeren - közölte a csatornát üzemeltető egyiptomi hatóság.

A hajók áthaladásának idejéről már több különböző jelentés látott napvilágot. Az engedélyt már hétfőre megkapták, de a legutóbbi közlés szerint csak szerdán kellett volna elindulniuk. Ehhez képest közép-európai idő szerint kedd hajnali 4 óra 35 perckor hajóztak be a vízi útra.

Iráni hadihajó a Szuezi csatornán

A hajóknak általában 12-14 óráig tart az áthaladás a Szuezi-csatornán.

Mindkét iráni hajó brit gyártmányú. Az egyik egy 33 ezer tonna vízkiszorítású, Harg nevű ellátóhajó, amelynek 250 fős legénysége van, és egy időben akár három helikoptert is képes fogadni, a másik egy Alvand nevű fregatt, amely torpedókkal és hajók ellen bevethető rakétákkal szerelhető fel.

A hadihajók úti célja Szíria, ahova az irániak közlése szerint kadétokat szállítanak egy évig tartó katonai kiképzésre.

Izraelt rendkívül aggasztja áthaladásuk a csatornán, és főként az, hogy a zsidó állammal ellenséges viszonyban álló Szíriába tartanak. Avigdor Liberman külügyminiszter provokációnak nevezte az iráni hadihajók áthaladását a Szuezi-csatornán.

Megfigyelők szerint Irán a hadihajók küldésével mintegy tesztelni akarja a közel-keleti viszonyokat a Hoszni Mubarak egyiptomi elnök lemondásával megváltozott helyzetben. Elemzők azt mondják, Teherán szeretné kihasználni a térségbeli Amerika-barát arab vezetők meggyengülését.

Az iráni hadihajók átengedése volt az első fejfájást okozó diplomáciai kérdés, amelyben döntenie kellett a Mubarak nem egészen két héttel ezelőtti lemondása óta Egyiptomot irányító katonai tanácsnak.

Kairónak az 1979-es iráni iszlám forradalom óta feszült a viszonya Teheránnal; iráni hadihajók azóta nem használták a Szuezi-csatornát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.