Elindult a segélyszállítmány a szíriai éhezőknek

Elindultak a segélyszállítmányok Szíriában arra a három településre, amelyben éhínség alakult ki a katonai blokád következtében. A Nemzetközi Vöröskereszt szervezésében teherautó-konvojok keltek útra a szír főváros, Damaszkusz közelében, a libanoni határ mellett fekvő Madajába és két északkeleti faluba, Fuába és Kefrajába.

A lázadók kezén lévő damaszkuszi elővárost, Madaját tavaly július elején kerítették be a kormányerők, azóta mintegy negyvenezer ember él vesztegzár alatt. Legutóbb októberben, a mostanihoz hasonló, összehangolt akció keretében sikerült élelmiszert juttatni a településnek, amelynek sorsa kulcsfontosságú lett a szíriai rendezési tárgyalások szempontjából is. A felkelők ugyanis azt közölték az ENSZ megbízottjával, hogy csak akkor hajlandóak részt venni az egyeztetésben, ha feloldják Madaja blokádját – jelentette a Reuters.

Erről még nincs szó, abba viszont – ugyancsak a világszervezet közbenjárására – beleegyeztek a szíriai kormány oldalán harcoló erők, hogy beengedjék a jórészt élelmiszerből, gyógyszerekből és ivóvízből álló segélyszállítmányt a városba, ahol az éhezés már emberéleteket is követelt. A The Guardian brit napilap internetes honlapja szerint csak vasárnap öten haltak éhen. Brice de la Vigne, az Orvosok Határok Nélkül (MSF) segélyszervezet képviselője „egészen szörnyűnek" nevezte a helyzetet a településen. Legalább 250 ember szenved kóros alultápláltságban és közülük tíz sürgős orvosi segítségre, evakulásra szorul – mondta a BBC-nek.

Egyre rosszabb a helyzet és éhínség fenyeget mintegy harmincezer embert Fuában és Kefrajában is: a két kormányhű falut a lázadók kerítették be. Az összehangolt, kölcsönös engedmények árán létrejött akció keretében oda Homszból indítottak segélykonvojt.

A lakott települések bekerítésének módszerét gyakran alkalmazzák a szíriai polgárháborúban egymással szemben álló erők. A BBC adatai szerint 4,5 millió ember él nehezen megközelíthető területen, közülük 400 ezren tizenöt, blokád alatt lévő településen.

Szíria más részein közben tovább folynak a harcok, légi csapások. Ugyancsak a The Guardian jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontjára (SOHR) hivatkozva, hogy Aleppo tartományban nyolc gyermek meghalt, amikor egy orosz légicsapás során találat ért egy iskolát. A Reuters 12 áldozatról tud. Aleppo város egy a kormányerők kezén lévő kerületében pedig három gyermek életét követelte egy tüzérségi támadás.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.