Ha nem 1945-öt, hanem 1989-90-et vesszük a "nulla évnek", akkor: kezdetben volt Francis Fukuyama A történelem vége és az utolsó emberrel (1992), majd jött Samuel P. Huntington csattanós válasza, A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása. A rangos Foreign Affairs hasábjain mindjárt a rákövetkező évben, könyv alakban pedig 1996-ban.

Mindkét alapmű megjelent magyarul is, a hidegháború utáni évek nagy "világmagyarázatai" voltak. Két meghatározó narratíva, amelyet persze nyomban hevesen vitattak szakmai (és laikus) körökben. Leegyszerűsítve: a japán-amerikai Fukuyama, azóta önmaga által is felülvizsgált elméletében úgy vélte, a hidegháború vége egyben az emberiség ideológiai fejlődésének végpontja, a nyugati típusú liberális demokrácia a kormányzás végső formáját jelenti majd. A történelem tartogat még "eseményeket", ám az ideológiák harcának vége.

Huntington azonban 39 nyelvre lefordított munkájában úgy vélte: az új ideológiák a kulturális-vallási identitások: a "történelem" civilizációk harcaként folytatódik. Ezekből nyolcat különböztetett meg, annyiban szintén leszámolva a hidegháborús tipológiával, hogy az ortodox keresztény államok kivételével a volt "keleti blokkot" is a nyugati kereszténységgel vette egy kalap alá. Sokat bírálták a kategóriák önkényességét, a belső megosztottság elmosását, de ez is csak tovább forgatta Huntington nevét a szakmában. Az egyik rubrika a nyolcból az iszlám; szeptember 11-e után sokan bibliaként vették le a polcról a könyvet, hogy a jövőt is kiolvassák belőle. Mások szerint munkássága legitimálta a Bush-kormány fellépését idegen civilizációkkal szemben.

Nem csak könyveibe (összesen 17 jelent meg) írta bele az egész világot. Az 1927-ben, New York-ban született tudós 57 esztendőn át a Harvard ugyanazon tanszékén dolgozott, miután már 18 évesen alapfokozatot szerzett a Yale-en, öt évvel később pedig doktorátusát vehette át. Tavaly vonult vissza a katedrától.

Harmincévesen, A katona és az állam című, a polgári-katonai kapcsolatokat boncolgató könyvével szerzett nevet a szakmában. Kormányzati tanácsadóként is működött, a 70-es évek végén, a Carter-időszakban például a Nemzetbiztonsági Tanács biztonsági tervezési koordinátora volt a Fehér Házban. Úgy tartotta, Brazíliában hozzájárult a demokratizáláshoz, amikor óva intett annak túlságosan gyors levezénylésétől. Tudományos akadémiai tagságát kétszer is meghiúsították, azzal az érvvel, hogy hamis matematikai modelleket használt.

Utolsó könyvében, a Kik vagyunk?-ban a spanyolajkúak tömeges bevándorlásával kapcsolatban kongatta meg a vészharangokat. Úgy vélte: Amerika kulturális értelemben ostrom alá került, az összetartó ideológia gyenge volta miatt az Egyesült Államok két népre, kultúrára, nyelvre szakadhat.

Samuel P. Huntington