Elhunyt Mario Cuomo

Az olasz gyökerekkel rendelkező Mario Cuomo három cikluson keresztül (1983-1994 között) állt New York állam élén. Sokan arra számítottak, hogy indulni fog a Demokrata Párt elnökjelöltségéért, ő azonban végül távol maradt a megmérettetéstől.
Nyolcvankét éves korában elhunyt Mario Cuomo, New York állam egykori demokrata párti kormányzója - közölte pénteken a The Wall Street Journal (WSJ).

A politikus helyi idő szerint csütörtökön hunyt el, éppen aznap, amikor fia, Andrew Cuomo megkezdte második kormányzói ciklusát New York állam élén. A család egyik képviselője korábban tudatta, hogy az egykori kormányzó rossz egészségi állapota miatt nem tud részt venni fia csütörtöki eskütételén. Az orvosok szívelégtelenség miatt kezelték Mario Cuomót, halálának pontos oka azonban egyelőre ismeretlen.

A politikus utoljára novemberben jelent meg a nyilvánosság előtt, amikor fiát újraválasztották. A rendkívül gyengének tűnő férfi magasba tartott kézzel ünnepelte Andrew győzelmét. Barack Obama amerikai elnök az általa kiadott közleményben "a haladó értékek elkötelezett bajnokának, a tolerancia, a becsületesség és a méltóság rendíthetetlen képviselőjének" nevezte a volt kormányzót.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.