Elhagyta Ukrajnát a brutálisan megkínzott ellenzéki aktivista

Dmitro Bulatov egy Rigába tartó repülőgépre szállt fel vasárnap.

Elhagyta Ukrajnát és külföldön gyógykezelteti magát Dmitro Bulatov, az elrabolt és megkínzott ellenzéki aktivista - közölték vasárnap ellenzéki képviselők.

Vitalij Klicsko, az Ütés (UDAR) elnöke és Petro Porosenko parlamenti képviselő bejelentette, hogy az aktivista felszállt egy Lettországba, Rigába tartó repülőgépre, majd onnan a tervek szerint a litván fővárosba, Vilniusba utazik tovább. Petro Porosenko volt gazdasági miniszter, aki jelenleg függetlenként támogatja az ellenzéki tüntetéseket, előzőleg tárgyalt a kijevi főügyésszel Bulatov ügyéről. A politikus közlése szerint az illetékes kerületi bíróság ezután visszavonta az aktivista ellen korábban kiadott elfogatóparancsot, azaz már nem volt jogi akadálya annak, hogy Bulatov külföldre utazzon.

Az aktivista ellen a kijevi tüntetésekben való részvétele miatt még eltűnése előtt nyomozati eljárást indítottak halálesetekkel, illetve más súlyos következményekkel járó tömeges rendbontásban való részvételért. A büntetőtörvénykönyv szerint ezért 8-15 év börtönbüntetés szabható ki. Lilija Frolova helyettes főügyész megerősítette, hogy Bulatov szabadon elhagyhatja az országot. Helyi médiajelentések szerint az az egyezség született, hogy Bulatov távozása előtt a kórházban még tanúvallomást tesz az ellene elkövetett bűncselekményről. Porosenko azt is elmondta, hogy a Borisz magánkórház elől - ahol az aktivistát ápolták - a bírósági döntés után visszavonták a rendőröket.

Bulatov, a kijevi kormányellenes tüntetések egyik meghatározó civil csoportja, az Avtomajdan egyik vezetője csütörtök éjjel került elő összeverve, megkínozva, levágott füllel, vágásokkal az arcán és a kezén. Elmondása szerint orosz akcentussal beszélő elrablói egy hétig tartották fogságban. Az aktivista elrablása és kegyetlen megkínzása komoly nemzetközi visszhangot váltott ki.

Az Avtomajdan autós tüntetőkből szerveződött, és főként Kijeven kívüli tiltakozóakciókat szervez. Aktivistái a tavaly novemberben kezdődött hatalomellenes tüntetések alatt számtalan alkalommal vonultak konvojban Viktor Janukovics ukrán elnök mezsihirjai rezidenciája elé.

Litvánia az első európai uniós tagország volt, amely felajánlotta, hogy egészségügyi ellátást nyújt az ukrajnai tüntetéseken megsérült ellenzéki aktivistáknak. A hét végén Németország is közölte, hogy fogadná Bulatovot gyógykezelésre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.