Visszatért Nagy-Britanniába a holokauszttagadó püspök

Sokba kerül a brit államnak a világszerte "a holokauszt-tagadó püspökként" elhíresült Richard Williamson visszatérése Argentínából. Biztonságát védő tucatnyi rendőr kíséretében hagyta el Heathrow repülőterét, ahol újságírók és fotósok hada fogadta tumultuózus jelenetek közepette.

A renegát püspök, aki nemrégiben egy svéd televízióállomásnak adott interjújában vitatta a második világháborúban zsidók millióit elpusztító gázkamrák létezését, hirtelen megnémult: a feléje irányuló riporteri kérdésekre egyáltalán nem reagált.

Williamsont az év elején fogadta vissza kötelékébe a Vatikán, visszafordítva II. János Pál pápa húsz évvel ezelőtti döntését, mellyel három társával együtt kiközösítette a francia Marcel Lefebvre érsek által több mint húsz évvel ezelőtt püspökké kinevezett egyházi személyt. Mindannyian tagjai voltak a szakadár ultrakonzervatív X. Szent Piusz Testvériség Szövetségnek (SSPX).

A hatvankilencedik évében járó Williamson 2003 óta a Buenos Airestől ötven kilométerre található La Rejában a Szűz Mária szeminárium igazgatója volt. E tisztségéről súlyosan antiszemita beállítottságának nyilvánosságra kerülése után leváltották. Múlt csütörtökön az argentín belügyminisztérium úgy döntött, hogy tíz napon belül el kell hagynia az országot, amiért „mélyen felháborította a lakosságot, a zsidóságot és az egész emberiséget". Miután Richard Williamson brit állampolgár, nem lehetett a szigetországba való belépését megakadályozni. Hírek szerint a következő napokban dönt arról, vajon kívánja- e pontosítani nézeteit a közvélemény számára.

A lefebvrista püspökök visszafogadása a katolikus egyházba komoly negatív reklámnak bizonyult XVI. Benedek és a Vatikán számára, noha a Szentszék később azt állította, hogy nem volt tisztában Williamson holokauszt-tagadásával, illetve felszólította megjegyzéseinek visszavonására. Erre mindeddig nem került sor. Williamson brit barátai közé tartozik David Irving, az ellentmondásos kijelentéseiről nem kevésbé elhíresült, holokauszt-tagadása miatt pedig Ausztriában bebörtönzött történész.

 

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

 

 

London, 2009. február 25.
Richard WILLIAMSON brit katolikus püspök (k) a londoni Heathrow repülőtérre érkezik Argentínából 2009. február 25-én. A holokauszttagadó kijelentéseivel nagy vihart kavart püspököt az argentin hatóságok az ország elhagyásár
London, 2009. február 25. Richard WILLIAMSON brit katolikus püspök (k) a londoni Heathrow repülőtérre érkezik Argentínából 2009. február 25-én. A holokauszttagadó kijelentéseivel nagy vihart kavart püspököt az argentin hatóságok az ország elhagyásár
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.