Elfogták a svéd bevándorlók feltételezett támadóját

Tavaly október óta több mint egy tucatszor lőttek rá bevándorlókra a dél-svédországi Malmőben. A támadásokban egy ember meghalt, nyolcan megsebesültek.

A rendőrség vasárnapi bejelentése szerint a 38 éves férfit szombaton helyezték előzetes letartóztatásba gyilkosság és gyilkossági kísérlet gyanújával. A rendőrség korábban közölte, hogy őt gyanúsítja a bevándorlók elleni támadásokkal.

Tavaly október óta több mint egy tucatszor lőttek rá bevándorlókra a dél-svédországi városban. A támadásokban egy ember meghalt, nyolcan megsebesültek.

A rendőrség korábban közölte, hogy egyetlen személyt gyanúsít a bevándorlók elleni támadásokkal. Sofie Osterheim rendőrségi szóvivő megerősítette, a rendőrség az gyanítja, hogy az elfogott férfi áll a sorozatos támadások mögött. Bővebben később tájékoztatják a közvéleményt az esetről.

Míg a nyomozóhatóságok a bűncselekmény-sorozat indítékaira próbálnak fényt deríteni, a helyi média párhuzamot vont a mostani eset és a kilencvenes évek elején történt bűncselekmények között, amikor is egy idegengyűlölő fegyveres tartotta rettegésben a stockholmi bevándorlókat. A tettest, John Ausoniust közel egy éven át nem tudták kézre keríteni, s miután végül letartóztatták, életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték egy gyilkosság és kilenc gyilkossági kísérlet miatt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.