Elfogták a bangladesi határőrlázadás vezetőjét

Elfogták kedden a 74 halálos áldozatot követelő múlt heti bangladesi határőrlázadás feltételezett vezetőjét. A hozzátartozók sokkal több túszt hiányoltak, mint amennyi valójában eltűnt.

Elfogták kedden a 74 halálos áldozatot követelő múlt heti bangladesi határőrlázadás feltételezett vezetőjét – közölte a biztonsági erők egyik tisztje, hozzátéve, hogy másik négy zendülő is kézre került.

Elmondása szerint az úgynevezett gyorsreagálású zászlóalj emberei egy razzia során fogták el Tuhidul Alamot. Ő az első  számú gyanúsítottja a határőrizetet támogató paramilitáris szervezet, a Bangladesh Rifles (BRD) főhadiszállásán lezajlott eseménynek, amelynek során túszokat is ejtettek.

Több száz határőr lázadt fel kevésnek tartott fizetése és a sanyarú  munkakörülmények miatt.

Sejk Haszina Vazed kormányfő vasárnap bejelentette, hogy 668 lázadót vettek őrizetbe. A hadsereg egész Banglades területén hajtóvadászatot kezdett mintegy ezer szökésben lévő zendülő kézre kerítésére.

A véres lázadást követően 71 katonatiszt eltűnéséről tett említést a hadsereg, később hozzátéve: csak hat  tisztről nem tudnak. Az első beszámolót a hozzátartozók beszámolója alapján készítették, az újabb összegzés viszont már a tényeken  alapul – magyarázta egy tábornok az eltűnt tisztek regisztrált számának hirtelen és nagyarányú csökkenését.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.