Életfogytiglant kapott bin Laden veje
A vádlott az ítéletre várva kijelentette: „Amikor ma engem megbilincselnek és élve el akarnak temetni, felszabadítják muzulmán fiatalok ezreinek a kezét. Ők hamarosan csatlakoznak a szabad emberek gyülekezetéhez, és a világ nagyon hamar látni fogja e színjáték végét.”
Lewis Kaplan bíró az indoklásban kiemelte, hogy a vádlott mindeddig a legkisebb lelkiismeret-furdalást sem tanúsított, és továbbra is fenyegetőzik, ezért maximális büntetést érdemel.
Gaiszt tavaly fogták el Jordániában. Márciusban ártatlannak vallotta magát és tagadta, hogy az al-Kaida toborzójaként tevékenykedett volna. Azt hangoztatta, hogy szerepe vallási jellegű volt, és csak arra bátorította a muszlimokat, hogy szálljanak szembe elnyomóikkal. 2001. szeptember 11-ét néhány órával a merényletek után nyilvánosan jogosnak minősítette.
Bin Laden utasítására egy videofelvételen agitált amellett, hogy minél többen csatlakozzanak a terrorszervezethez, és gyilkoljanak amerikaiakat. Az ügyvédje viszont azzal érvelt, nincs bizonyíték arra, hogy ügyfele előre tudott volna az összeesküvésről, és közölte, kiegyeznek 15 év börtönben, különös tekintettel arra, hogy Iránban már fogságban töltött 11 évet azóta, hogy 2002-ben elhagyta Afganisztánt.
Preet Bharara szövetségi ügyész a márciusi tárgyaláson leszögezte, hogy az elítélt több volt, mint „az al-Kaida propagandaminisztere”, és életfogytiglant kért rá. Abu Gaisz a legmagasabb rangú al-kaidás, aki bíróság elé került az Egyesült Államokban.