Életfogytiglanit kapott a volt török elnök

Kenan Evrent, volt török köztársasági elnököt és Tahsin Sahinkayát, a korábbi légierő parancsnokát életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték az 1980 szeptemberi katonai puccsban való részvételükért – jelentette be a török állami média.

Az ítéletet szerdán hozta meg az ankarai bíróság – írja az al-Dzsazíra. A most 96 éves Evrent és a 89 éves Sahinkayát azzal vádolják, hogy előkészítették a terepet a katonai beavatkozáshoz, majd végrehajtották a puccsot is. Evren 1980-ban a török hadsereg vezérkari főnökeként követett el katonai puccsot, majd 1983 és 1989 között az ország köztársasági elnöke volt.

Evren sosem fejezett ki megbánást a puccsért. Mindig azzal érvelt, hogy így véget vetett a több ezer emberéletet követelő harcoknak.
„Évekig etetnünk kéne őket a börtönökben, ahelyett hogy felakasztanánk őket?" – kérdezte egy 1984-es beszédében, utalva azokra, akiket a váltás után kivégeztetett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.