Életbe lépett az állandó európai mentőalap

Működésbe lépett hétfőn az állandó európai mentőalap, hivatalos nevén az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM), amelynek feladata az, hogy kisegítse a bajba jutott euróövezeti államokat.

Az 500 milliárd eurós alap ötlete két éve született meg, de még mindig vita tárgyát képezi, hogy pontosan milyen eszközökkel is bír, és hogyan is működhet. Az ESM egyelőre nincs teljesen"betárazva": az eurózóna tagállamainak gazdaságuk mértékében kell befizetniük a 80 milliárd eurós alaptőkét 2014-ig, a többi pénzt kötvénykibocsátással akarja előteremteni az alap. (Csütörtökig kell megérkeznie az első 32 milliárdos részletnek.) Jelenleg 200 milliárdos hitelezési kapacitással bír. Ezután az ESM úgy védheti meg az eurót, hogy hitelez a kormányoknak, illetve államkötvényeket vásárol (mindkettőt gazdaságpolitikai feltételekért cserébe).

Elvileg megegyezés született arról, hogy a mentőalap képes lesz a bajba jutott bankok közvetlen feltőkésítésére is, de ennek mikéntjéről jelentős véleménykülönbségek vannak a tagállamok között. A kérdést nehezíti, hogy a feltőkésítés feltétele az egységes európai bankfelügyeleti mechanizmus kiépítése, az erre vonatkozó európai bizottsági javaslat azonban megosztotta a tagállamokat. Óriási kérdés az is, mennyire tudja magát az ESM vonzóvá tenni a befektetők számára.

Az alapot az ideiglenes mentőalaphoz (EFSF) hasonlóan a német Klaus Regling vezeti majd. A kormányzótanács tagjai az euróövezet 17 tagállamának pénzügyérei, Jean-Claude Juncker, luxemburgi miniszterelnök elnökletével. A pénzügyminiszterek szavazatai országuk gazdasági erejével, illetve a tőkebefizetéssel arányosak, így adott esetben Németország megvétózhatja a döntéseket. Jean-Claude Juncker az ESM-et beiktató sajtótájékoztatón emlékeztetett: az ESM életbe lépése mérföldkő, de csak ez egyik új mechanizmus, mely az euró megvédésére hivatott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.