Élénk a fegyverüzlet Moszkva és Damaszkusz között

Megállították a brit hatóságok azt az orosz hajót, amely állítólag Szíriának szállított volna fegyvereket. Moszkva szerint csupán pár régi helikoptert szállítanak vissza Damaszkusznak.

Útját állta a brit parti őrség Skócia partjainál annak a hajónak, amely Mi–25-ös helikoptereket szállított volna Szíriának. Moszkva nem tagadja a szállítmányt, ám jelezte: a gépeket még a Szovjetuniótól vette Szíria, most csupán a karbantartási munkálatok miatt kerültek Oroszországba, ahonnan néhány napja indultak útnak hajón Szíria felé.

A megállítás hivatalos oka, hogy az orosz Femko cég tulajdonában álló, curacaói felségjelzés alatt úszó tízezer tonnás teherhajó rakományára egy brit társaság nyújtott biztosítást. Márpedig az EU Szíriával szembeni szankciói alapján európai cég biztosítást sem adhat Szíriába irányuló fegyverszállítmányra. A Standard Club ezért hétfőn fel is mondta a biztosítást. Az Alaed nevű hajó azonban nem kizárt, hogy így is eljut Szíriába. – A hajó már az Atlanti-óceán térségében van, és hivatalosan Vlagyivosztokba tart – írta a Morszkoj Bjulletyeny hajózási szakportál főszerkesztője. Mihail Vojtenko szerint ehhez az egyik útvonal a Szuezi-csatornán át vezet, így Szíria észrevétlenül útba is ejthető. A szakember szerint a hajó májusban már járhatott Szíriában.

Moszkvában hangsúlyozzák, hogy kizárólag légvédelmi rendszereket ad el Szíriának, és azt is korábbi szerződések alapján. (Ez legális, hiszen az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem tudott egységes határozatot elfogadni fegyverembargó bevezetésére. Ebben Moszkva és Peking vétója akadályozta meg a testületet.) – Helikoptereket nem ad el és nem is szállít Oroszország Szíriának – közölte Dmitrij Peszkov. (Az elnöki szóvivő szavaival nem ellentétes, hogy az Alaed fedélzetén Mi–25-ösök – a Mi–24D exportvariánsai – vannak, mivel azok nem új gépek, hanem régóta Damaszkusz tulajdonában állnak.)

Moszkvát már többször érte Washingtonból az a vád, hogy fegyverszállításaival támaszt nyújt Bassar el-Aszad rezsimjének, amely ellen 15 hónapja folynak fegyveres lázadások. A polgárháború szélére sodródott arab országgal kapcsolatban azonban az orosz külügyminiszérium hangoztatja, hogy Moszkva az érvényes szerződések teljesítésével nem sért meg semmilyen nemzetközi jogot. Szergej Lavrov külügyminiszter amerikai kollégájának vádjaira azzal vágott vissza Hillary Clintonnak, hogy a szíriai válság elmélyüléséhez inkább azok a fegyverek járulnak hozzá, amelyeket az Egyesült Államok juttat el az Aszaddal szemben álló fegyvereseknek.

A Balti Flotta kedden azt is jelezte, hogy Kalinyingrád nevű – páncélosok szállítására és közvetlen partra juttatására is alkalmas – hajója hamarosan megjelenik Szíria partjainál – tudatta az Interfax. A hajó hivatalosan Tartuszban áll majd meg, ahol az orosz flotta kezelésében álló feltöltőállomás található.

Mi-25-ös levegőben. Moszkva csak javítja a szíriaiak gépeit.
A Macedonian MI-24 helicopter flies around the village of Vaksince May 25, 2001 as Macedonian forces continue their offensive against ethnic Albanian rebels. Tanks also moved in and the army said it had succeeded in cutting through guerrilla lines, surrounding several villages and hamlets strung out in an arc on the slopes of mountains bordering southern Serbia and Kosovo.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.