A katalán kampány kétségkívül új elemekkel gazdagította a spanyol politikai közéletet: a konzervatív Néppárt (PP) például előhúzta a bevándorlóellenes kártyát. Alicia Sánchez Camacho, a Néppárt kataló­niai elnöke először azt javasolta, a bevándorlókkal írassanak alá „szerződést” arról, hogy csak addig maradnak az országban, amíg a gazdaságnak jól megy és van munkájuk. Ha elveszítik az állásukat, akkor maguktól hazamennek. - Nem akarunk több románt – hangoztatta, figyelmen kívül hagyva, hogy egy EU-tagállam polgárairól beszél, akik akadálytalanul mozoghatnak az unión belül.

Majd egy lépéssel továbbment, amikor „Alicia Croftként” (Lara Croft után szabadon) egy videojátékban személyesen „vadászta” le az illegális bevándorlókat. A meccs­nek nincs vége, szavazz a Néppártra! – szól az üzenet. A felháborodás óriási volt, de a konzervatívoknak nincs sok vesztenivalójuk: ­Katalóniában történelmi okokból mindig gyengén szerepelnek (bennük látják a nemzetiségeket keményen elnyomó Franco-rendszer örököseit), így valószínűleg kísérletnek szánták a bevándorlás efféle tematizálását a 2012-es általános választások előtt.

Spanyolországban az utóbbi évtizedben ugrásszerűen megnőtt a migránsok száma, és a válság miatt most sokan szabadulnának tőlük. Szélsőjobboldali, idegenellenes mozgalmak azonban – a legtöbb nyugat-európai országtól eltérően – egyelőre nem jöttek létre.

Ám nemcsak a konzervatívok, hanem a katalán szocialisták is meghökkentő dologgal álltak elő a kampányban: a fia­talok meggyőzése érdekében kampányfilmjükben egy fiatal nő szavazata leadásakor nyílt színi orgazmust él át. „Szavazni élvezet” – hirdeti a felirat a film végén.

Kormányozni talán még nagyobb élvezet lenne, de az előrejelzések szerint az eddig hárompárti koalícióban kormányzó katalán szocialisták búcsút mondhatnak a hatalomnak. Ha nagyot buknak, annak országos következményei is lehetnek: nincs kizárva, hogy a szocialisták vezetése előbb-utóbb José Luis Zapatero spanyol miniszterelnök fejét követeli, aki egyre kilátástalanabbul győzködi a pénzpiacokat arról, hogy Spanyolország nem jut Görögország és Írország sorsára.

A mérsékelt katalán nacionalista Convergencia és Unió (CiU) pártnak nem is kellett semmit tennie ahhoz, hogy a hatalom visszahulljon az ölükbe: elvégre 1980 és 2003 között is ők kormányoztak, megszakítás nélkül. A helyzetük most nehezebb lesz: a leggazdagabb spanyol tartománynak tartott Katalóniában is felütötte a fejét a szegénység, 17 százalékos a munkanélküliség, ráadásul ez a harmadik leginkább eladósodott tartomány az országban.

Óriási felháborodást és komoly spanyol–katalán ellentéteket keltett, amikor a spanyol alkotmánybíróság nyáron megsemmisítette a katalán alaptörvényt, amely nemzetnek ismerte volna el a katalánokat. A CiU vezetője máris bejelentette, hogy nem finanszírozzák tovább a „spanyol fiestát”, miközben egyre nyilvánvalóbb: az irdatlan összegeket felemésztő, 17 párhuzamos kormányt, parlamentet, ­adminisztrációt fenntartó tartományi rendszert nem is lehet sokáig fenntartani. Hiába volt ez a spanyol rendszerváltás nagy vívmánya, mára a bürokrácia szinte megfojtja az országot.