Mladen Pejnović, a horvát Állami Vagyonkezelői Hivatal munkatársa a Zagrebački dnevniknek kifejtette: a horvát állam azt szeretné, ha a szigetet emlékhellyé alakítanák át, de a vagyonkezelő a leendő tulajdonossal szemben ilyen feltételt nem támaszthat.

Az Ante Zemljar elnevezésű, valamikor a szigeten raboskodókból álló egyesület kezdeményezésére a horvát parlamentben korábban alakult egy bizottság, amelynek a börtönkomplexum emlékhellyé alakítása lett volna a feladata, de pénz híján Horvátország nem tudta megvalósítani ezt az elképzelést. Az Ante Zemljar Egyesület nem ért egyet a horvát vagyonkezelő döntésével, szerintük a „szenvedést és az áldozatok emlékét nem szabad pénzzé tenni".

A Goli otokon több mint négyszáz ember vesztette életét, és a 16 ezret is meghaladja azoknak a száma, akik 1949 és 1956 között a börtönsziget foglyai voltak. Tito rezsimje a bebörtönzöttek többségét sztálinizmussal vagy Szovjetunió-barátsággal vádolta meg, később az antikommunistákat és a nacionalistákat is itt börtönözték be, majd végül a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetőit is a szigeten őrizték. A börtönsziget meglétét Tito rezsimje hosszú ideig titkolta.

Szlovénia és Horvátország önállósulásukat követően azonnal rehabilitálta és kártalanította a Goli otokon raboskodó állampolgárait, míg Szerbia csak 2006-ban hozta meg az erről szóló törvényt.