„El kell fogadni a kétsebességes Európát”

Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter egy vasárnapi interjúban úgy vélte, hogy a brüsszeli EU-csúcson a Nagy-Britanniával elért reformegyezség után mindenkinek el kell fogadnia egy „differenciált” (azaz a többsebességes) Európát.
Mindenkinek el kell fogadnia egy differenciált Európát, amelyben azok, akik több Európát akarnak, haladhatnak, azok pedig, akik nem akarnak továbblépni, nem állítanak ennek akadályt" - fogalmazott a francia diplomácia vezetője a Le Journal du Dimanche című lapnak adott interjúban.

„Nagy-Britanniának mindig is sajátos helyzete volt az Európai Unión belül, és egyes tagállamok már eldöntötték, hogy továbblépnek az eurózóna vagy a schengeni övezet keretein belül. A britekkel való megegyezés egyszerűen elfogadtatta, hogy létezik differenciált Európa" - mondta Jean-Marc Ayrault. „Az a fontos, hogy azok, akik tovább akarnak lépni az integrációban, ne legyenek akadályoztatva, miután mozdulni kell és vissza kell adni az Európai Uniónak a korábbi ambícióját" - tette hozzá.

A francia külügyminiszter szerint a pénteki megállapodás nem jelenti azt, hogy szétesik az, ami eddig volt, vagy hogy azok, akik tovább akarnak lépni, nem tehetik meg. „Az EU alapértékeinek és elveinek alapja megmarad" - hangsúlyozta. „David Cameron (brit miniszterelnök) azt kérte Európától, hogy segítse neki megnyerni a népszavazást ahhoz, hogy az Egyesült Királyság az Európai Unióban maradjon. Ezt tettük meg Brüsszelben, miközben egy olyan döntést is meghoztunk, amely minden európai érdekét szolgálja" - hívta fel a figyelmet a külügyminiszter.

Azt is elmondta, hogy a brit népszavazás miatt nem kell felülbírálni az európai szerződéseket, Nagy-Britanniának nem lesz vétójoga az eurózóna megerősítését illetően, és az emberek szabad mozgásának elve sem kérdőjeleződik meg.

„Nagy-Britannia válaszokat kapott az aggodalmaira, és azt remélem, hogy ez alapján a britek az Európai Unióban való maradás mellett döntenek. Ez az Egyesült Királyság érdeke, és ez Európa és Franciaország érdeke is" - mondta Jean-Marc Ayrault.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.