Eichmannt még láthatta a börtönben felesége

Az izraeli archívumok mindeddig titokban tartották, az ítélet végrehajtásának évfordulóján azonban egy blogbejegyzésben nyilvánosságra hozták az akkori kormány döntését, amely szerint Adolf Eichmann náci háborús bűnöst kivégzése előtt meglátogathatta a felesége Izraelben.

Vasárnap volt Adolf Eichmann kivégzésének ötvenharmadik évfordulója, és ebből az alkalomból az állami archívum nyilvánosságra hozta, hogy a több millió ember halálba küldése miatt halálra ítélt náci háborús bűnöst halála előtt egy hónappal meglátogathatta felesége, Vera Eichmann a Ramle városban lévő börtönében.

A Jediót Ahronót című újság a honlapján tette közzé az archívum blogbejegyzését a kormány azon üléséről, amelyről 1962 óta mindeddig semmi sem szivárgott ki.

Az állami archívum hírzárlat alól feloldott anyagaiból kiderült, hogy a kivégzés előtt két hónappal Vera Eichmann férje ügyvédje útján az akkori izraeli igazságügy miniszterhez, Dov Joszefhez fordult, és búcsúlátogatás engedélyezését kérte.

Joszef 1962. március közepén a kormány elé terjesztette a kérést, és elmondta, hogy Ben Gurion miniszterelnök szerint nemzetközi bírálat érné Jeruzsálemet, ha elutasítanák a kérvényt. Azt javasolta, hogy gyorsan tegyék lehetővé a titkos látogatást. Golda Meir akkori külügyminiszter még a kormányülés napján az izraeli parlament, a kneszet külügyi és védelmi bizottsága elé vitte az ügyet, és támogatta az engedély megadását.

A vitában résztvevők elfogadták Vera Eichmann látogatásának lehetővé tételét, de figyelmeztettek, nehogy a "feleség átsegíthesse a túlvilágra" a náci háborús bűnöst.

A börtön látogatónaplója 1962. április 30-án rögzítette a Vera Eichmann nevű vendég belépését az intézménybe egy másfél óráig tartó beszélőre, amelyen jelen volt a kerületi rendőrparancsnok és két büntetés-végrehajtási tiszt is.

Adolf Eichmann a zsidóság meggyilkolását célzó "végső megoldás" egyik legfontosabb végrehajtója volt a második világháború idején. Az SS alezredeseként 1944-ben Magyarországon felelős volt százezrek haláltáborokba küldéséért.

A háború után álnéven Argentínában telepedett le, de 1960-ban a Moszad, az izraeli titkosszolgálat elfogta, és Izraelbe szállította. Jeruzsálemben az ügyében összeült bíróság bűneiért halálra ítélte, 1962. május 31-én végrehajtották az ítéletet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.