Éhségsztrájkkal fenyegetnek a maláj gép utasainak rokonai

 

Kína bejelentette, hogy megkezdi az ország területének átvizsgálását a március 8-án, fedélzetén 226 utassal eltűnt maláj utasszállító gép nyomai után kutatva.  

Pekingben azt is közölték, hogy minden kínai állampolgárságú utast leellenőriztek, és egyikük esetében sem találtak kapcsolatot terrorszervezettel. Mivel a Kuala Lumpurból Pekingbe tartó járat utasainak kétharmada kínai állampolgár volt, az ország különösen szoros figyelemmel követi az immár több mint tíz napja eltűnt gép keresését.

A kínai utasok Kuala Lumpurban tartózkodó rokonai mindeközben éhségsztrájkkal fenyegetőznek. Azt állítják, nem kapnak elegendő információt a gépről és annak kereséséről a maláj hatóságoktól – írja a BBC. A televíziók pedig drámai sajtótájékoztatókról számolnak be, ahol néha dühös, máskor síró szülők követelnek információt gyermekükről. A CNN riportere kiemelte: a kínai „egykepolitika" miatt többségüknek nincs más gyermeke.

A rokonok már tíz napja várják, hogy kedvező fordulatot vegyen a rejtélyes ügy. Lassan elfogy a türelmük
Kim Kyung-Hoon / Reuters

 

A gép utolsó óráiról a The New York Times állt elő új információval: névtelen illetékesek szerint a gépet nem kézzel, azaz a kormány segítségével fordították vissza, miután megszakadt vele minden kommunikáció. Valaki a repülő számítógépébe táplálta be az új irányt, ennek megfelelően fordult a robotpilóta. Azt nem tudni, hogy a felszállás előtt táplálta-e be valaki ezt a fordulót, vagy már repülés közben módosították azt.

Eközben a teóriák is szaporodnak arról, mi történhetett a géppel. A sajtóban elterjedt a tapasztalt kanadai pilóta, Chris Goodfellow elmélete is, amely szerint nem térítették el a gépet. Szerinte tűz ütött ki az első futóműben, ami füsttel árasztotta el a pilótafülkét. Ekkor a pilóta a szabályoknak megfelelően a legközelebbi reptér felé fordult – ebben az esetben visszafelé.

Közben a másodpilótával együtt lekapcsoltak minden elektromos rendszert, amelyre nem volt szükségük, hogy megkeressék, honnan indult a tűz. Ez nem sikerült, és a füsttől feltehetően elájultak, a gép pedig a megadott irányon repült tovább egészen addig, amíg el nem fogyott az üzemanyag és le nem zuhant. Goodfellow szerint a pilóta azért nem adott vészjelzést, mert az első feladata a repülés szabályai szerint a repülés, második a navigáció, és csak harmadik a kommunikáció – az utolsóra már nem volt lehetőség. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.