Együttműködés és verseny a romániai magyar pártok közt

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) együttműködésre törekszik a jövő évi önkormányzati választásokon, de természetesnek tartják ugyanakkor a választás szabadságának az érvényesítését minden olyan településen, ahol a magyar-magyar verseny nem veszélyezteti a nemzeti érdekérvényesítést - közölte vasárnap az MPP.

A párt közleménye szerint Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, és Biró Zsolt MPP-elnök pénteken egyeztetett a választási együttműködésről, és egyetértettek abban, hogy egymás identitásának tiszteletben tartásával helyenként versenyezzenek, helyenként pedig működjenek együtt a választásokon.

A felek megállapodtak abban, hogy folytatják a tárgyalásokat, és minden egyes magyar lakta településre megkeresik a legjobb megoldást. A hivatalos megbeszélésekre várhatóan még október folyamán sort kerítenek.

"Sportszerű megméretésre kell törekedni, hogy ne keletkezzenek olyan sebek, amelyek a választások múltával is mérgezik a helyi közösségek életét, ellehetetlenítik az együttműködés lehetőségét" - áll az MPP közleményében.

Az MPP elnöke a pénteki találkozón is sürgette a két párt által közösen elkészített székelyföldi autonómiatervezet parlamenti beterjesztését. A párt nem ért egyet az RMDSZ egyes politikusai által hangoztatott állásponttal, mely szerint "ma nem időszerű autonómiáról beszélni Romániában".

"Az autonómiáról mindaddig időszerű beszélni, ameddig azt meg nem valósítjuk" - idézte Biró Zsolt MPP-elnököt a párt közleménye.

A két párt 2014 márciusában kötött politikai együttműködési megállapodást. A felek vállalták, hogy együttműködnek az európai parlamenti választásokon, valamint az autonómiatörekvéseknek a román parlamentben, a nemzetközi közvélemény előtt és a székelyföldi magyar többségű önkormányzatokban való képviseletében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.