Együtt vágnának oda Észak-Koreának

Az Egyesült Államok írt alá erről szerződést Dél-Koreával.

Hétfőn katonai szerződést írt alá az Egyesült Államok Dél-Koreával arról, hogy közösen lépnének fel egy esetleges észak-koreai támadás után. Amerikai atomesernyő Dél-Korea felett már eddig is volt, de a kisebb incidensekre adott válaszokról csak alkalmi megállapodásokat kötöttek. A hétfői szerződés értelmében a dél-koreaiak ezután amerikai segítséget hívhatnak akkor is, ha Phenjan beváltja az egyik közelmúltbeli fenyegetését, és rátámad a félszigettől távolabb fekvő dél-koreai szigetek valamelyikére.

Kim Min Seok, a szöuli védelmi minisztérium szóvivője szerint az északi provokációkra válaszul indított műveleteket Dél-Korea irányítja majd, az amerikaiak ezeket csak támogatni fogják. Az Egyesült Államoknak 25 ezer katonája van Dél-Koreában, a félszigeten pedig nagy a feszültség azóta, hogy Phenjan februárban kísérleti atomrobbantást hajtott végre: az ENSZ BT szankciókat hozott a Kim Dzsung Un vezette rezsim ellen, amire Észak-Korea többek között „lángtengerrel” fenyegette meg Washingtont, és jelezte, felmondja a déli szomszéddal a koreai háborút lezáró tűzszünetet is.

Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter ezután, március 15-én jelentette be, hogy az Egyesült Államok tizennégy földi telepítésű rakétaelfogó egységgel erősíti meg a nyugati partvidékre telepített védelmi rendszerét a növekvő észak-koreai interkontinentális rakétafenyegetéssel szemben. Szakértők szerint Észak-Korea még évekre van attól, hogy atomrobbanófejjel tudja felszerelni a nagy hatótávolságú rakétáit.

A hétfőn aláírt amerikai–dél-koreai szerződés első változatát egyébként még 2010-ben vetették papírra, abban az évben, amikor az észak-koreaiak nehézfegyverekkel támadtak egy dél-koreai határszigetre, és egy dél-koreai naszád is elsüllyedt 46 tengerésszel a fedélzetén, szöuli vádak szerint egy északi hajóról kilőtt torpedó miatt.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.