Egységkormányt sürget Kerry

Bár több mint negyven fokos hőség volt hétfőn Bagdadban, meglehetősen fagyos hangulat kísérte John Kerry villámlátogatását. Az amerikai külügyminiszter váratlanul, előzetes bejelentés nélkül érkezett az iraki fővárosba. Jelenlétével is nyomást akart gyakorolni Nuri al-Maliki kormányfőre, hogy a síita politikus értse meg az idők szavát, és az ország érdekében távozzon posztjáról. Al-Maliki erről azonban hallani sem akar.

Amerikai részről természetesen tagadják, hogy beleszólnának az iraki belügyekbe. Hírügynökségek ugyanakkor emlékeztetnek rá, hogy Washington többször félreérthetetlenül jelezte: al-Maliki személyét a nemzeti egységkormány egyik fő akadályának tekinti. Összefogás nélkül pedig az iraki politikai erők képtelenek hatékonyan szembeszállni az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ISIS) nevű szélsőséges szunnita szervezet fegyvereseivel, akik a kőolajban gazdag ország egyre nagyobb területeit vonják ellenőrzésük alá.

A helyzet annyira súlyos, hogy a kormánycsapatok már nem uralják sem a nyugati, sem az északi határszakaszokat, miután hétfőn egy szunnita törzs harcosai elfoglalták a jordán határ menti és eddig még ISIS-mentes határátkelőt. A szunnita szélsőséges fegyveresek – akik az iraki lakosság hatvan százalékát kitevő síitákat eretneknek, így ellenségnek tekintintik – az iraki–jordániai határon több települést is elfoglaltak. Céljuk, hogy a Földközi-tengertől, értsd Szíriától egészen az Arab-(Perzsa-)öbölig terjedő szunnita kalifátust hozzanak létre. Az ISIS a szíriai polgárháborúban, a Basár al-Aszad elnökhöz hű erőkkel vívott harcokban is fontos szereplővé lépett elő – emlékeztet az AFP.

Az áprilisi parlamenti választáson al-Maliki pártja kapta a legtöbb szavazatot, de a kormányfőnek a törvényhozási többséghez koalíciós partnerekre van szüksége. Kerry Bagdadban ismét nemzeti egységkormány megalakítását sürgette, és azt sem rejtette véka alá, hogy a szunniták és a kurdok mellett a síiták egy jelentős része is elégedetlen al-Malikivel, vagyis változást akarnak. Al-Maliki a Kerryvel folytatott megbeszélésen azt ígérte, hogy július első napjára megalakítja új kabinetjét – írta a Reuters.

Az iraki fővárosban az amerikai diplomácia irányítója már arról is beszélt, hogy az Egyesült Államok „intenzív és tartós" segítséget, értsd katonai támogatást nyújt az arab országnak az ISIS elleni hatékony fellépéshez. Al-Maliki felszólította az Egyesült Államokat, hogy légi erejével mérjen csapásokat az előrenyomuló ISIS-csapatokra.

Az amerikai katonai beavatkozásra az USA egy másik térségbeli szövetségesének, Jordániának is égetően szüksége lehet. A hasemita királyság mozgósította haderejének jelentős részét, miután az ISIS dzsihádista fegyveresei egyre közelebb jutnak a monarchia második legnagyobb duzzasztógátjához és az ott található villamosenergia-termelő erőműhöz.

Bagdadtól délre ismeretlen fegyversek valóságos vérfürdőt rendeztek hétfőn, amikor megtámadtak egy rabszállító konvojt, és megöltek hatvankilenc rabot. A támadás után kirobbanó tűzharcban – iraki hivatalos források szerint – egy kormánykatona és nyolc terrorista vesztette életét.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.