Egyre több az intő jel Obamának

Véletlenül esett egybe Barack Obama első elnöki évének végeztével a massachusettsi időközi szenátorválasztás, de csak erősíti az eddigi jelzéseket: a demokratáknak alaposan össze kell szedniük magukat a novemberi kongresszusi választások előtt.

Ami korábban csaknem hihetetlennek tűnt, de az utóbbi hetekben a közvéleménykutatások már valószínűsítették, kedd estére bekövetkezett. A tavaly elhunyt Edward Kennedy szenátor mandátumára kiírt választáson a republikánus Scott Brown - 52:47 arányban - legyőzte az állam demokrata színekben induló főügyészét, Martha Coakley-t, aki mellett pedig Obama is korteskedett a véghajrában. Tavaly novemberben a demokraták mindkét kiírt kormányzói széket elveszítették, köztük az amúgy masszívan demokrata New Jersey-ét, és nem tudtak fordítani a New York-i polgármesterválasztáson sem.

Népszerűtlenségüknek már most komoly következményei vannak. Bizonytalanná vált az egészségügyi reform - legalábbis gyors - elfogadása. A kongresszus két háza ugyan külön-külön már szavazott róla, de a két változatot egybe kell gyúrni, és visszakerül végszavazásra. Márpedig Brown győzelmével megszűnt a demokraták egyfős minősített többsége a szenátusban, és kiszolgáltatottá váltak a biztosítási reformot kivétel nélkül ellenző republikánusok obstrukciójának. Felmerült, hogy két módon is levágják a kanyart. Azt azonban egyes demokraták is a választói akarat megcsúfolásának tartják, hogy még azelőtt megkíséreljék átnyomni a reformot a "szavazógépen", hogy Brown-t beiktatnák. A képviselőház pedig nem hajlik rá, hogy egy az egyben átvegye a szenátus érdemi politikai kérdésekben is eltérő törvényváltozatát - márpedig ha megtenné, nyomban a Fehér Házba lehetne küldeni aláírásra.

Az első évét záró elnök így lényegében üres kézzel áll a kongresszus elé jövő szerdai évértékelő beszédekor. (Még jelöltje, Ben Bernanke Fed-elnök újrázását sem hagyták jóvá a kongresszusi szünet miatt, pedig a hó végén lejár a mandátuma.) Az állásteremtésben Obama nem ért el egyelőre áttörést, a terrorveszély új formája jelentkezett karácsony óta. Az elnök népszerűsége az 50 százalék körülre, illetve az alá csökkent, a The Wall Street Journal és az NBC friss közös felmérése pedig rávilágít: a csúcsponthoz képest 20 százalékpontot zuhant, 41 százalékra esett vissza a nem pártelkötelezett választók körében.

– Kezdjék előlről! Kezdjék azzal, hogy odafigyelnek az emberekre! – adott tanácsot a riválisoknak Michael Steele republikánus pártelnök. – Egy dolog nagyon-nagyon világos volt, ahogy körbejártam az államot. Az emberek nem akarják az ezermilliárd dolláros egészségügyet – vonta le a tanulságot Scott Brown, a massachusettsi győztes. Ennek egyik érdekessége, hogy Kennedy, aki 46 éven át tarzotta a mandátumot, éppen a reformot nevezte élete fő ügyének, miközben a republikánus Mitt Romney, a korábban elnökjelölti terveket is dédelgető volt kormányzó idején csaknem teljeskörű egészségbiztosítást fogadtak el az új-angliai államban. – Azt hiszem, félreértik a közhangulatot: olyankor vitáznak az egészségügyről, amikor a legtöbben a munkahelyekre összpontosítanak. A probléma nagy része abban áll, hogy nem értik: mennyire szembefordult az intézményrendszerrel az ország. Obama épp ezt hirdette a kampányban, de elnökként már nem ismeri fel – nyilatkozta Joe Trippi demokrata tanácsadó a szerdai The New York Timesnak.

A demokraták sorsáról is dönt a vasárnap délutűáni képviselőházi szavazás
U.S. President Barack Obama speaks about his plans to continue the Race to the Top education program during a visit to Graham Rd. Elementary School in Falls Church, Virginia January 19, 2010. REUTERS/Kevin Lamarque (UNITED STATES - Tags: POLITICS EDUCATION)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.