Egyre több a zöld az amerikai kormányban

Barack Obama legújabb kinevezései alapján úgy tűnik, a környezetvédelem az eddigieknél is komolyabb szerepet kap. A Belügyminisztériumban Ken Salazar coloradói szenátor feladata nagy részben a környezetvédelem lesz. A Demokrata Párt is segít: a szenátus befolyásos külügyi bizottságának élén John Kerry volt elnökjelölt is zászlajára tűzte a klímavédelmet.

Az energia-ügyi és környezetvédelmi szakpolitikusok mellett környezetvédőkkel erősít Barack Obama leendő amerikai elnök több más fontos pozícióban is. Segíti ezt a trendet a demokrata párt is, amely szenátusi kinevezésekkel támogatja Obama zöld politikáját. Már most kezd tehát megmutatkozni az a kettős hatás, amely abból származik, hogy a Fehér Ház és a Kongresszus is demokrata kézen lesz legalább a következő két évben.

Ken Salazar coloradói szenátor, Barack Obama kinevezett belügyminisztere
Ken Salazar coloradói szenátor, Barack Obama kinevezett belügyminisztere

Obama hétfőn este Ken Salazar coloradói szenátort jelölte ki belügyminiszterének, aki korábban környezetvédelmi jogászként tevékenykedett - közölte hétfőn egy magas rangú demokrata párti politikus. A megválasztott elnök előzőleg, sajtóértekezletén még csak annyit mondott, hogy rövidesen bejelenti, kit nevez ki a tárca élére.

A leendő amerikai belügyminiszter Obama energetikai kérdésekkel foglalkozó stábjának kulcsfontosságú tagja lesz, ő felügyeli ugyanis az állami földterületek haszonbérbe adását, egyebek mellett olaj- és gázlelőhelyek kiaknázására is. A Bush-kormány belügyminiszterei gyakran konfrontálódtak a zöldekkel. Egyek ügyek - például az alaszkai nemzeti parkban való olajfúrások terve - nemzetközi visszhangot is kiváltottak, mások azonban csak helyi szinten voltak érdekesek.

Salazar kinevezése éppen azért is érdekes, mert coloradói lévén közelebb érezheti magához a természeti értékeket, mint sok más potenciális jelölt. Az 53 éves, spanyol anyanyelvű Salazar családja még az 1500-as években (!!) költözött a mai Új-Mexikó területére, és a vízügyekre specializálódott jogász a mai napig pontosan érzi a környezetvédelmi igényeket. Az USA szövetségi földterületeinek első számú irányítójaként komoly befolyása lesz a vízügyekre, de az energia-ipari beruházásokra és más nagy volumenű fejlesztésekre is.

Obama környezetéből hétfőn közölték azt is, hogy a leendő elnök Arne Duncant, egy chicagói tankerület vezetőjét nevezi ki oktatási miniszternek. Obama eddig nem fedte fel, hogy miként képzeli el a gyenge amerikai iskolák színvonalának javítását, s óvakodott attól, hogy állást foglaljon az oktatási reformok híveinek és a pedagógus szakszervezeteknek a vitájában. Duncan - akit a leendő elnök még a Harvard egyetemen ismert meg, és Chicagóban is közeli kapcsolatban voltak - mindkét tábornak megfelelhet.

John Kerry volt amerikai demokrata párti elnökjelöltet nevezték ki a washingtoni szenátus befolyásos külügyi bizottságának élére - jelentette be hétfőn Harry Reid, a felsőház demokrata párti többségének vezetője. A 65 éves Kerry az amerikai alelnökké megválasztott Joe Bidentől veszi át a tisztséget, miután ez utóbbit január 20-án beiktatják hivatalába.

Kerry, aki a 2004-es elnökválasztáson a republikánus párti George Bush elnök kihívója volt, hétfői közleményében tudatta: az afganisztáni és pakisztáni amerikai befolyás erősítése, valamint az iraki háború befejezése mellett a globális felmelegedés elleni küzdelem fokozását tekinti a legfontosabb feladatnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.