Egyre kevésbé büszkék a csehek

Egyre kevésbé büszkék a Cseh Köztársaság állampolgárságára a csehek - derült ki a CVVM közvélemény-kutató intézet októberi felmérésének szombaton közzétett eredményéből.

A megkérdezettek 40 százaléka azt állította, büszke cseh állampolgárságára, 42 százalék sem nem büszke, se nem szégyelli, míg 14 százaléknak szégyenérzete van - közölte a CVVM.

Két éve, 2011-ben 47 százalék mondta, hogy büszke cseh állampolgárságára, s csak kilenc százalékuk szégyellte. 2007-ben a büszkék aránya 50 százalék volt, míg a másik táborba hat százalékuk sorolta magát. 2005-ben és korábban az állampolgárságot büszkén vállalók aránya meghaladta az 50 százalékot.

Cseh állampolgárságukra általában a 60 év felettiek, a középiskolai érettségivel rendelkezők és a főiskolát végzettek büszkék. A jó életszínvonallal rendelkező egyének szintén gyakrabban állították, hogy büszkék cseh állampolgárságukra, mint az anyagi problémákkal küzdők.

Ha választani lehetne, akkor a megkérdezettek kétharmada választaná a cseh állampolgárságot, 20 százalék inkább nem, míg hét százalék pedig határozottan nem választaná.

A megkérdezettek 43 százaléka azt állította, hogy háború esetén önként jelentkezne a haza védelmére, míg majdnem 50 százalék azt mondta, hogy önként nem kapcsolódna be a honvédelembe.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.