Egyre ittasabban vezetnek az oroszok

Miután elütötte az asszonyt, kocsijába rakta, és addig furikázott vele, amíg el nem vérzett. A volgográdi fiatalember nem sokkal később egy közúti ellenőrzésen bukott le: a rendőröknek feltűnt a furcsán szlalomozó autó. Az ellenőrzés alatt nem csak az derült ki, hogy a férfi és utasa ittas, de az is, hogy a hátsó ülésen lévő, mélyen alvónak hazudott nő valójában egy tíz perccel korábban elütött áldozat holtteste. Igaz, az elkövetőt talán józanul is elfogták volna: a tragédia épp egy térfigyelő kamera előtt zajlott le, amelynek felvételét a Lifenews.ru portál közölte. Tegnap az Uralhoz közeli Udmurtföldön a zebrán gázolt halálra egy tízéves kislányt egy autós, akinek jogosítványa sem volt, mivel azt korábban ittas vezetés miatt már bevonták. A 33 éves férfit eddig 34 alkalommal érték a rendőrök részegen a volán mögött. (Az engedélyezett határérték jelenleg 0,3 ezrelékes véralkoholszint, ami alacsonyabb, mint a legtöbb európai ország 0,5-ös szintje, vagy a brit 0,8-as érték, de magasabb, mint a Közép-Európában, így Magyarországon is érvényes zéró tolerancia.)

Az alkoholfogyasztás egyébként is súlyos társadalmi probléma Oroszországban – becslések szerint az éves alkoholfogyasztás tiszta szeszre átszámítva a teljes lakosságra vetítve fejenként 18 litert tesz ki –, amit csak fokoz a számos tragikus baleset. Szeptember végén egy ittas sofőr hét embert gázolt halálra egy moszkvai buszmegállóban, ahová csaknem kétszáz kilométeres sebességgel csapódott be a gépkocsi.

Az utóbbi időben a sajtóban mind nagyobb hírverést kap a rendőrök ittas vezetése is, vagy épp az egyházi képviselőké. Idén augusztusig 17 ezer ember halt meg az utakon, (2011-ben a teljes év alatt 27 ezren, egy évvel korábban 26 ezren.)

Az ittas vezetésért kiszabható büntetések szigorítása régóta terítéken van Oroszországban. Baleset nélkül is 50 ezer rubel – 1 rubel kb. 7 forint – kiszabását javasolja a parlament előtt lévő törvényjavaslat, amely szerint a jövőben ha valakit másodszor is ittasan találnak a volán mögött, már nem vétségért, hanem bűncselekményért kell felelnie. Jelenleg 15 napi elzárással sújtható a visszaeső ittas vezető, ami a törvényhozás – és a fekete statisztika – szerint nem bír elég elrettentő erővel.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.