Egyre dühösebbek az Irakban elesett britek rokonai

Perrel fenyegették meg az Irakban elesett brit katonák hozzátartozói John Chilcotot, a Nagy-Britannia háborús szerepvállalását vizsgáló bizottság vezetőjét, mert még mindig nem hozta nyilvánosságra jelentését.

A brit diplomáciai szolgálat egykori magas rangú tagja vezetésével vizsgálódó öttagú testület 2009-ben kezdte és 2011-ben fejezte be meghallgatásait. Több száz embert hallgattak meg, köztük Tony Blair volt munkáspárti miniszterelnököt, akinek hivatali ideje alatt a szigetország az Egyesült Államok oldalán belépett a háborúba, jelentésüket azonban mind a mai napig nem ismertették.

Chilcot szerint ennek az az oka, hogy lehetőséget akarnak biztosítani a dokumentumban bírált személyeknek a reagálásra. A politikus többször is megtagadta, hogy határidőt tűzzön ki a jelentés nyilvánosságra hozatalára.

A 2003-ban kezdődő háborúban elesett katonák családjait képviselő ügyvédek szerint a bizottság vezetője viszont törvénytelenül jár el azzal, hogy nem jelöl meg dátumot. Jogászok eddig 29 család képviseletében írtak levelet John Chilcotnak, amelyben felszólítják, hogy szabjon határidőt a tanúknak a reagálásra, és tegyen ígéretet arra, hogy év végéig nyilvánosságra hozza a jelentést. Ellenkező esetben bíróságon fogják követelni ezt.

Az ügyvédek érvelése szerint a késlekedés csak további szenvedést okoz a családoknak, amelyek végre tudni akarják az igazságot Nagy-Britannia iraki szerepvállalásáról. A vizsgálat a 2003 és a 2009 közötti időszakra terjed ki.

A jelentés nyilvánosságra hozatalának késedelmével kapcsolatban nemrég már David Cameron miniszterelnök is úgy fogalmazott, hogy „gyorsan fogy a türelme”, és szeretné tudni, mikor ismertetik a dokumentumot. A konzervatív kormány szerint bár többször is felajánlották, hogy további embereket biztosítanak a bizottság munkájának felgyorsítására, a testület ezt elutasította.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.