Egymillió forintot kaphatnak a cseh antikommunisták

Ha Václav Klaus elnök is aláírja a törvényt, az antikommunista ellenállók egyszeri, 100 ezer koronás (kb. egymillió forint) juttatást kapnak. Hogy ki az antikommunista, arról a védelmi minisztérium dönt. A kommunisták az alkotmánybírósághoz fordulnak.

Megszavazta a prágai szenátus tegnap a cseh antikommunista ellenállókról rendelkező törvényt. Ha a jogszabályt Václav Klaus elnök alárja, akkor jelképesen november 17-étől, a csehszlovákai bársonyos forradalom kitörésének évfordulójától lesz hatályos.

Eszerint az antikommunista ellenállók egyszeri, 100 ezer koronás (hozzávetőleg egymillió forint) juttatást kapnak. Ha már nem élnek, akkor az özvegyeiknek ennek az összegnek a felét folyósítják. Azoknak pedig, akik kisnyugdíjasok, a havi juttatásukat az átlagos ellátmány szintjére emelik. Ezen kívül – akár csak a háborús veteránok és más antifasiszta ellenállók – kedvezményes egészségügyi és szociális ellátásban részesülhetnek.

Az antikommunista ellenálló státusának odaítéléséről minden egyes esetben a védelmi minisztérium dönt, a Totalitárius Rendszereket Tanulmányozó Intézet levéltári anyagai alapján. A kérvény elutasítása esetén független szakértői bizottság hozza meg a végső döntést. Nem kaphatja meg ezt a státust az a személy, aki a csehszlovákiai államrendőrség (StB) alkalmazottja, besúgója, vagy a kommunista párt (kivéve az 1968.januárja és 1969. áprilisa közötti időszakot), illetve a munkásőrség tagja volt. Ugyancsak így jár az is, aki ellenálló tevékenysége során életeket oltott ki, s más erőszakos cselekményeket hajtott végre, holott ez nem volt indokolt az adott konkrét esetekben.

Mindkét házban elsősorban a cseh kommunisták (KSCM) ellenezték a törvény elfogadását, mert szerintük az antikommunista ellenállók nagy többsége terrorista volt, akiket a nyugati titkosszolgálatok és kémközpontok pénzeltek. Véleményük szerint a törvény alkotmányellenes, mert különböző kategóriákba sorolja a polgárokat. Ezért jogorvoslatért valószínűleg az alkotmánybírósághoz fordulnak – jelentették be a végszavazás után.

A jobboldali parlamenti pártokhoz hasonlóan viszont a cseh szocdemek (CSSD) képviselőinek nagy többsége mindkét házban támogatta a tervezetet. - A morális elismeréshez hasonlóan az anyagi juttatásokat is már két évtizeddel ezelőtt kellett volna elfogadni, de még ma sem teljesen késő - hangsúlyozta Milan Stech, a szenátus szocdem párti elnöke.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.