Egymillió eurós büntetés a Costa Concordia miatt

A bíróság elfogadta a genovai székhelyű hajótársaságnak, a Costa Crocierének a peren kívüli megegyezési kérelmét.

A bíróság elfogadta a genovai székhelyű hajótársaságnak azt a kérelmét, hogy peren kívül egyezhessen meg.

A vádalkura az az olasz jogszabály adott lehetőséget, melynek értelmében egy vállalat úgy is elismerheti felelősségét, hogy úgynevezett adminisztratív szankcióval téríti meg a dolgozói által okozott kárt, vagyis a vád szerint a Francesco Schettino kapitány által okozott hajószerencsétlenséget. A vállalat vezetőinek így nem kell bíróság elé állniuk. A Costa Crociere ügyvédje józan döntésről beszélt a sajtónak. Hangsúlyozta, hogy a hajótársaság sértett félként kíván részt venni a Schettino elleni tárgyaláson, és kártérítést követel az elveszített hajóért. A Costa Crociere a túlélőknek tavaly fejenként 14 ezer eurós kártérítést ajánlott fel.

A Costa Concordia-per első előzetes tárgyalása április 15-én lesz a grossetói bíróságon. A tavaly ugyanitt tartott bizonyítási eljárás során közel 200 személyt hallgattak meg, közöttük a kapitányt és a túlélő utasokat is. Az államügyész idén februárban emberi mulasztásból történt emberölés címén hat személy, Schettino és a hajó öt tisztje ellen javasolt vádemelést. Schettinót a hajó idő előtti elhagyásával is vádolják.

A hajókatasztrófa után két nappal letartóztatott kapitány tavaly júliusig házi őrizetben volt, azóta szabadlábon védekezik. Kezdettől fogva azt hangoztatta, hogy az indonéz kormányos által rossz útvonalon vezetett hajót ő állította meg a part közeli szikláknál, így kerülve el a tömegszerencsétlenséget. Schettinót a Costa Crociere tavaly nyáron elbocsátotta állásából, a hajótársaság ellen a kapitány munkaügyi pert indított. Schettino a grossetói bíróságtól szerdán a tavaly a hatóságoktól lefoglalt vagyontárgyai visszaszolgáltatását kérte.

A hajó víz alatti sziklaszirtnek ütközött, s a katasztrófában 32 ember vesztette életét, köztük egy magyar állampolgár is. Az oldalán fekvő hajóroncs továbbra is Giglio szigetének partjánál hever a tengerben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.