Egymillió embert tartanak rabszolgaként az EU-ban

Az Európai Unióban csaknem egymillióan élnek rabszolgasorban az Európai Parlament (EP) szervezett bűnözéssel, pénzmosással és korrupcióval foglalkozó különbizottságának (CRIM) jelentése szerint, amelyről a Spiegel írt a vasárnap megjelent számában.

A CRIM jelentése szerint az EU 28 tagállamát együttvéve összesen 880 ezren élnek és dolgoznak rabszolgaként, közülük 270 ezren szexuális kizsákmányolás áldozatai.

Az unió területén 3600 szervezett bűnözői csoport működik és évente százmilliárd euró nagyságrendű kárt okoz a közösségének. Az emberkereskedelemből például évente 25 milliárd euró nyeresége származik a bűnöző csoportoknak, a szervkereskedelemmel és a védett vadállatokkal folytatott kereskedelemmel pedig 18 és 26 milliárd euró közötti profitot termelnek minden évben.

Az uniós országokat a korrupció is súlyosan fenyegeti. A tagállamokat együttvéve csak a közszférában eddig mintegy 20 millió korrupciós ügyet regisztráltak az európai parlamenti bizottság jelentése szerint, amelynek alapján a korrupció évente 120 milliárd euró kárt okoz.

A CRIM szerint a szervezett bűnözés, a pénzmosás és a korrupció elleni hatékonyabb küzdelem céljából fel kell számolni az európai adóparadicsomokat, valamennyi tagországban bűncselekménnyé kell nyilvánítani a szavazatvásárlást, és ugyancsak egységesen legkevesebb öt évre ki kell zárni a közbeszerzésekből és a közpénzből finanszírozott fejlesztésekre vonatkozó minden egyéb pályázatból azokat, akiket jogerősen elítéltek pénzmosásért vagy korrupcióért.

A bizottság azt is javasolja, hogy az összes tagállamban gondoskodjanak a jogsértéseket leleplező kiszivárogtatók (úgynevezett whistleblowerek) törvényi védelméről. A testület szerint azt az elvet kell érvényesíteni, hogy a közszférában vagy a vállalati szférában történt jogsértést feltáró személyt tilos eljárás alá vonni a törvénysértésre utaló adatok nyilvánosságra hozatala miatt.

A bizottság ellenszavazat nélkül fogadta el a dokumentumot. Az EP plénuma október 23-án szavaz a jelentésről.

Önként vagy kényszer hatására: ezt a szexért fizető férfi nem tudhatja  - olvasható egy Femen-aktivista plakátján Európa legnagyobb bordélyháza előtt Kölnben
An activist from women's rights group Femen holds up a placard as she protests against prostitution at Europe's biggest brothel "Pascha" in Cologne November 25, 2012. REUTERS/Ina Fassbender (GERMANY - Tags: POLITICS CIVIL UNREST) TEMPLATE OUT
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.