Egymillió ebolavakcina 2015 végéig

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) bejelentette, hogy a következő év végéig egymillió adagnyi ebolavakcinát készít majd. A szervezet szerint „néhány százezret" gyártanak majd 2015 első felében. Az oltóanyagokat 2014 decemberétől kezdve adják oda azoknak az egészségügyieknek, akik Nyugat-Afrikában szolgálnak- írja a BBC.

Az ebolának nincs bizonyíthatóan hatékony ellenszere, és a WHO is azt mondja, „varázslatot senki ne várjon. Eddig két kísérleti oltóanyag van. Az egyiket a brit központú multinacionális gyógyszeripari vállalat, a GlaxoSmithKline (GSK), a másikat pedig a kanadai közegészségügyi ügynökség teszteli. A GSK gyógyszereit jelenleg Maliban tesztelik. Eredmények decemberre várhatók.

Tömeges gyártásra nincs terv 2015 júniusa előtt, de a WHO nem zárta ki a lehetőséget. A vakcinák előállításának költségeit a Világbank és a nemzetközi orvosi szervezet, a Medecins Sans Frontieres alapítvány állja.

Bár a kilátások egyelőre nem túl biztatóak, az ebola gyógyításában részsiker már van. Néhány hónapja, hogy egy ZMapp nevű kísérleti szer – a San Diego-i Leaf Biopharmaceutical fejlesztése – meggyógyított két amerikai ápolót, aki Libériában fertőződött meg a gyilkos kórral. Később voltak fertőzöttek, akiket a ZMapp sem gyógyított meg.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.