Ezért aztán mind az iszlamisták – írtja a Le Monde –, mind pedig a szekuláris-liberális erők úgy érzik, hogy a választás csak a demokrácia tettetése, üres színjáték. Sziszi idősebb hívei lényegesen aktívabbak, az országlakók igen tekintélyes részét kitevő fiatalok azonban nem kívánnak jórészt szavazni.

Az érdektelenség ékesszóló példája: a kairói 156-os választási irodában – ahol csak férfiak szavazhatnak – másfél nap alatt hétfő délig mindössze 210-en adták le a voksukat az 1266-ból. Az adatok azt sejtetik, hogy al-Sziszinek alaposan megkopott a népszerűsége. Nagyon sokan úgy érzik, hogy minden erőfeszítésük hiábavaló volt, minden marad ugyanolyan, mint az arab tavasz előtt, vagy még rosszabb lett.

Sziszi hiába buzdított 11 órán át a parlamenti választásokon való részvételre, s hiába jelentette be az utolsó pillanatban, hogy a közalkalmazottak fél nap szabadságot kapnak. Vasárnap és hétfőn sem kígyóztak sorok a szavazóhelyiségek előtt. Helyszíni tudósítások szerint főként a fiatalokon lett úrrá csalódottság és apátia, hiszen az egykori diktátor, Hoszni Mubarak 2011-es megdöntése óta már nyolcszor járultak az urnák elé, s az arab tavasz ötödik évfordulójához közeledve a demokrácia továbbra is távoli vágyálomnak tűnik. „Mindenki hazudik mindenkinek” – indokolta a húszéves gízai Mona Ahmed a The New York Times tudósítójának, hogy miért nem megy el szavazni.

Utoljára 2011-ben választották meg az 568 képviselőt. Mintegy felük az iszlamista Muzulmán Testvériségből került ki. Egy évvel később az alkotmánybíróság feloszlatta a parlamentet, s 2013-ban Abel Fattah al-Sziszi vezetésével elmozdították Egyiptom első demokratikusan megválasztott elnökét, Mohamed Murszit. A Muzulmán Testvériséget betiltották, támogatói és vezetői ellen hadjárat indult, s akit csak tudtak, bebörtönöztek – Murszit is.

Sziszi ennek ellenére a demokratikus átmenet utolsó lépcsőfokának nevezte a mostani választásokat. Kritikusai szerint a valóság épp ennek az ellenkezője: a parlament csak megszilárdítja a volt tábornok hatalmát, hiszen nincs versenyben semmilyen komoly ellenzéki erő. A BBC elemzése szerint a parlamenti létszám döntő többségét adó 448 „független” képviselőjelölt többsége al-Sziszi-párti. A pártok által delegált jelöltek is olyan tömörülésekből érkeznek, amelyek nem mennek szembe az elnökkel. A politikai átmenet sikertelenségét mutatja, hogy a választásokon indul az Egyiptomi Front is, amelyet a megdöntött diktátor, Mubarak egykori kormányfője, Ahmed Safik vezet.

Elemzők szerint az új parlamentnek ugyan nagyobb hatásköre lesz, mint korábban – nemcsak a törvényalkotásba, hanem a költségvetésbe is nagyobb lesz a beleszólása, megvétózhatja az elnök által javasolt kormányfőt, sőt bizalmatlansági indítványt nyújthat be az elnök ellen –, ám nem valószínű, hogy al-Sziszi ellen dolgozik majd.

A kiábrándult helyiek közül is egyre kevesebben akarnak az árral szemben úszni. A főként a Sínai-félszigeten működő iszlamista csoportok elleni fellépésre hivatkozva augusztusban szigorították a terrorizmus elleni törvényeket. A hadsereg és a rendőrség lényegében következmények nélkül alkalmazhat erőszakot a feltételezett terroristák ellen. Emberi jogi aktivisták szerint azonban szép számmal akadnak a célpontok között olyan ellenzékiek, akiknek semmi közük a terrorizmushoz, s amennyiben bűnösnek találják őket, halálbüntetést is kiszabhatnak rájuk.

A húszesztendős Szaad Eid szintén távolt maradt a szavazástól, s vélhetően novemberben is így tesz. „A hadsereget leszámítva senkinek nincs hatalma az országban” – állapította meg.