Egyiptomi baleset: megkezdték a halottak azonosítását

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Egyiptomba kedden érkezett szakértői már megkezdték a hurghadai buszbaleset halottainak azonosítását – tájékoztatta az MTI-t Kveck Péter kairói nagykövet.

Mint elmondta, számítások szerint ez a munka 1-2 napon belül befejeződhet, ezt követően lehet a holttesteket Magyarországra szállítani. Szólt arról is, hogy a Külügyminisztériumból hétfőn egy konzul érkezett Egyiptomba. Neki komoly gyakorlata van a hasonló válsághelyzetek ellátásában. A Hurghadában dolgozó két, konzuli feladatokkal megbízott diplomata munkáját segíti majd. Az egyiptomi üdülőhelyen immáron hárman tartózkodnak a magyar sérültek közvetlen közelében - mondta a nagykövet.

Nyolc sérült már elhagyta a hurghadai kórházat

A hurghadai buszbaleset 29 sérültje közül nyolc elhagyta kedd reggel a városban lévő Nile kórházat, és mentőautón a repülőtérre viszik őket - jelentette a helyszínről az MTI különtudósítója.

A tudósító tudott beszélni a kórházat elhagyó magyarokkal, de ők nem akartak nyilatkozni. Azt kérték a két mentőautó-vezetőtől, hogy lassan hajtson.

Kveck Péter kairói nagykövet hétfő kora este úgy nyilatkozott, hogy a hurghadai kórházban ápolt magyarok közül körülbelül tíz egy-két napon belül távozhat.

A nagykövet elmondta azt is, hogy már csak egy embert kezelnek a Nile kórházban intenzív osztályon. A Kairóban ápolt négy sérült állapota továbbra is súlyos, de összességében azt lehet mondani, hogy javult az állapotuk.

A magyar szakemberekből álló csoport ma reggel indult Hurghadába.

Trauma utáni sokkban vannak a sérültek és hozzátartozóik

Trauma utáni sokk jellemzi a hurghadai buszbaleset sérültjeinek és a hozzátartozók lelkiállapotát – nyilatkozott kedden a közmédiának Kovács Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezető pszichológusa a helyszínen, a hurghadai Nile (Nílus) Kórházban.

A pszichológus kedden kora reggel érkezett az egyiptomi üdülőhelyre, s mint mondta, már több súlyos sérülttel tudott beszélni. Hangsúlyozta: krízisintervenció keretében igyekeznek segítséget nyújtani számukra a történtek feldolgozásában.

Kovács Péter nevek említése nélkül azt mondta, hogy az a sérült, akivel legutóbb beszélt, hasonlóan a közmédia tudósítóival beszélő sérültekhez, semmire sem emlékszik a balesetből, sőt, arra sem, hogy egy másik kórházból szállították át a Nile (Nílus) Kórházba. Kovács Péter szerint jellemző a sérültekre, hogy a krízis első, úgynevezett tagadási fázisában vannak. Tapasztalatai szerint valamennyien tudatában vannak annak, mi történt velük, körülöttük.

"Nehéz kimondani, de vannak olyanok, akik hozzátartozójukat elvesztették, és mégis szerencsésnek érzik magukat, mert nem annyi hozzátartozójukat vesztették el, mint mások" – fogalmazott. Szerinte szerencse a szerencsétlenségben, hogy összetartó csapatról van szó, az utazáson ismerősök, baráti társaságok vettek részt, egymáshoz bejárnak a kórtermekbe, ami nagy segítséget jelent.

A szakember hangsúlyozta: hosszú folyamat vár a sérültekre, az első 4-6 hét a legnehezebb, de évek telhetnek el, mire feldolgozzák a történteket. Azonban még később is, események, évfordulók felidézhetik bennük a balesetet. Mint mondta, dolgoznak a sérültek és a hozzátartozók utógondozásának megoldásán is.

Beszélt arról is, hogy egyértelműen könnyebb feldolgozniuk a történteket azoknak, akik haza tudnak utazni, ez azonban a sérülésektől függ.





Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.