Egyiptomi gép is visszafordult bombafenyegetés miatt

Bombafenyegetés miatt néhány perccel a felszállás után visszatért a kairói repülőtérre az Egypt Air egyiptomi légitársaság Hurgadába tartó gépe - jelentette szerdán honlapján az al-Vafd című napilap.
A légitársaság egyik illetékese szerint a kedd este 22.40-kor felszálló gépen egy cseh nő riasztotta az utaskísérőket, hogy a mellette ülő utas egy üzenetet kapott a telefonjára, amely szerint pokolgépet helyeztek el a repülőn. A pilóta ezek után értesítette az illetékes szerveket, és visszatért a kairói repülőtérre.

Az al-Vafd forrása szerint a gép helyi idő szerint 23.10-kor szállt le a légikikötő biztosított részén, ahol az összes utast leszállították. A gép csomagterét is kiürítették.

Az utasokat ezek után egy másik repülővel szállították Hurgadába, kivéve a cseh nőt, férjét és azt az utast, aki az SMS-üzenetet kapta. A biztonsági vizsgálatok során kiderült, hogy a riasztás hamis volt.

Az egyiptomi ONA hírügynökség másként írta meg a történteket. A hírügynökség szerint még a felszállás előtt jelentette egy utas a személyzetnek, hogy a mellette ülő utas az október 31-én lezuhant orosz gépről tett fel bejegyzéseket egy közösségi portálra. Repülőtéri biztonsági források szerint a pilóta ezek után értesítette az illetékeseket a terroristagyanús utasról, illetve annak lehetőségéről, hogy robbanószerkezet van a gépen. Az ONA értesülései szerint a gép, az utasok és a csomagok átvilágítása során ez nem bizonyosodott be.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.