Egyiptom beperelte Magyarországot három régészeti lelet miatt

Pert indított az egyiptomi műkincsvédelmi minisztérium Magyarország és Franciaország ellen öt régészeti lelet miatt, amelyet 2002-ben csempésztek ki az észak-afrikai országból – derül ki a szaktárca vezetőjének sajtóközleményéből csütörtökön.

Mohamed Ibráhím tájékoztatása szerint a műtárgyakat a Gíza tartományban található Szakkára település körüli ásatásokról lopták el, majd Franciaországba és Magyarországra juttatták azokat. A leletek Haunefer pap sírjából származnak, aki az időszámításunk előtti harmadik évezred végén, a 6. dinasztia idején élt. A nyughelyet 2001-ben tárta fel egy francia kutatócsoport.

„A minisztérium barátságos úton igyekszik visszaszerezni a lopott tárgyakat" – áll a közleményben, amely szerint az öt tárgyból három jelenleg Budapesten, a Nemzeti Múzeumban tekinthető meg. Ibráhím az ügyben a jövő héten fog tárgyalni Magyarország egyiptomi nagykövetével, Kveck Péterrel.

A budapesti Szépművészeti Múzeum tavaly vásárolta meg a három műtárgyat egy aukciós háztól, amely azt állította, hogy 1974-ben jutott hozzájuk - áll Ibráhím közleményében, amely szerint a minisztérium szorosan együttműködik az Institut Français d'Archéologie Orientale nevű, kairói székhelyű francia kutatóintézettel annak érdekében, hogy bebizonyosodjon, a tárgyakat az említett francia kutatócsoport missziója után, egy illegális ásatás során lopták el. Ibráhím rámutatott arra is, hogy az aukciós cég állítása ellentmond a tényeknek, hiszen a francia régészek 2001-ben indult missziója előtt sem illegális, sem engedélyezett ásatások nem folytak a kérdéses helyszínen.

A másik két műtárgyra nemrégiben akadtak rá, amikor egy francia aukciós ház éppen eladásra bocsátotta őket – közölte az Egyiptomból eltűnt régiségekért felelős minisztériumi osztály vezetője, Ali Ahmed, és hozzátette, a tárgyak hazajutása érdekében minden jogi lépést megtettek, és az ügyben a francia külügyminisztérium segítségét is kérték.

Egyiptom ókori maradványai az elmúlt évezredek során számtalan kárt szenvedtek, de a 2011-es felkelés óta kialakult közbiztonsági káoszban különösen megszaporodtak a fosztogatások. A múzeumokból és régészeti ásatásokból ellopott műtárgyak keresettek a nemzetközi feketepiacon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.