Egyházi vezető a német Zöldek élén

Középre nyitnak a német Zöldek, és ezzel előkészítik a terepet egy lehetséges kereszténydemokrata–zöld kormánykoalíció előtt – legalábbis így értékelik az elemzők a párt hétvégi vezetőváltását.

A Zöldeket szokás szerint egy férfi és egy női politikus vezeti majd jövőre is, de utóbbi valóságos politikai bombának bizonyult: a német evangélikus egyház szinódusának vezetője, a 46 éves Katrin Göring-Eckardt nemcsak a párt pragmatista vonalát, hanem egy gyökeresen más értékrendet testesít meg.

Meglehetősen nagy ugrás ez egy eddig nem éppen egyházbarát párttól. A Zöldek másik vezetője, Jürgen Trittin korábban harcias baloldali és kompromisszumot nem ismerő retorikájáról volt híres, ám az utóbbi időben sokat szelídült, és immár ő is a minden párttal „kormányzóképes” alternatívát képviseli. Göring-Eckardt, aki a régóta követelt generációváltást is jelenti a pártban, több CDU-s politikussal is jó viszonyt ápol. Megválasztása utáni első nyilatkozataival azonban igyekezett távolságtartó lenni a jelenlegi kormánypárttal, amikor a 2013-as szövetségi választást így definiálta: „A Zöldek vagy Merkel.” Ám a politikai elemzők szerint éppen a közös kormányzás válhat lehetővé, mert nemcsak a vezetők, hanem a választók, a bázis szintjén is egyre inkább „polgári” értékrendet valló párt lett a Zöldekből. 

A türingiai születésű Göring-Eckardt még az NDK-is időkben teológiát tanult, majd egy lelkészhez ment férjhez: a Honecker-rezsim elleni egyházi ellenállást erősítették, az asszony később a keleti Bündnis 90 alapítója volt, (Ez a párt később egyesült a Zöldekkel). 1998 óta tagja a parlamentnek, főképp a szociál- és családpolitikában van otthon. 2005 óta a Bundestag alelnöke. A választási kampányban több egyenlőséget, társadalmi szolidaritást, a menekültek felé nagyobb emberséget követel majd. Nevezték már a legszegényebbek ügyvédjének, vagy épp a társadalmi igazságosság bajnokának, akire – a Zöldek reményei szerint – nemcsak a baloldali értékeket vallók, hanem a keresztény meggyőződésűek is nyugodtan szavazhatnak majd.

Katrin Göring-Eckardt. A Zöldek vagy Merkel
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.