Egyházi nyitást sürgetett a pápa

Az önmagába bezárkózó egyház veszélyes – mondta Ferenc a hívőkkel teli Szent Péter téren bemutatott pünkösdi szentmisén.

Az ember és egyház életének megváltoztatását sürgette vasárnap Ferenc a hívőkkel teli Szent Péter téren bemutatott pünkösdi szentmisén. Bátor fordulatot, a mai ember bátor szemléletváltását és az egyház nyitását szorgalmazta homíliájában Ferenc pápa a több száz bíborossal, püspökkel és pappal koncelebrált szertartáson.

A pápa az önmagába bezárkózó egyházat veszélyesnek nevezte, hangsúlyozva, hogy ha az egyház elveszíti befogadó képességét, a hívők párhuzamos utakat keresnek. Félünk az újdonságtól, akkor érezzük magunkat biztonságban, ha mindent ellenőrzés alatt tartunk…, Istent is csak egy bizonyos pontig követjük, itt is félünk új utakat követni, félünk kilépni korlátolt, bezárt, egoista világunkból - fogalmazott a pápa az emberre és az egyházra is utalva.

 A katolikus egyházfő hozzátette, kizárólag az egyház vezet Krisztushoz. A pünkösdi szentmisén résztvevő egyházi mozgalmakat, katolikus csoportokat arra szólította fel, hogy püspökeik útmutatását kövessék. Hangsúlyozta, hogy az újdonság nemcsak az unalom elűzésére szolgál, ahogyan a mai ember gondolja, és az egyház egysége sem egyformaságot, a különbségek felszámolását, hanem összhangot jelent.

A Szentlélek ünnepén az egyházfő egy vitorláshoz hasonlította az emberi lelket, amelynek vásznát a Szentlélek fújja teli széllel. A vatikáni sajtóközpont szerint több mint 200 ezren vettek részt a misén.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.