Egyenlőek akarnak lenni a szlovákokkal

Nyilvános a Híd nemzetpolitikai stratégiája. A párt szerint a területi autonómia a szétszórtság miatt nem megfelelő megoldás, de az alkotmány kinyilváníthatná az államalkotó nemzet és az őshonos kisebbségek egyenlőségét.

Bugár Béla pártelnök pénteken Pozsonyban bemutatta a Híd nemzetpolitikai stratégiájának első fejezetét. A Vízió 2016 című dokumentum további része gazdasági és szociális kérdésekkel, régiófejlesztéssel, a közhivatalokkal, a kisebbségek jogállásával, valamint a párt európai politikájával foglalkozik majd. A teljes anyagot – amely a Szlovákiában élő többi nemzeti kisebbség helyzetét és céljait is rögzíti majd – a Híd jövő tavaszra tervezett programalkotó konferenciája hagyja jóvá.

A nyilvánosságra hozott szlovákiai magyar nemzetpolitikai stratégia legfontosabb célja lassítani, megállítani és megfordítani az országban élő magyarság lélekszámának csökkenését. Ennek érdekében fontosnak tartják, hogy Szlovákia alkotmánya a jelenlegi állapottal szemben kinyilvánítsa az államalkotó nemzet és az őshonos kisebbségek egyenlőségét. „Közösségünk fő törekvése a kulturális és oktatási önkormányzatiság mielőbbi kivívása, ami a megmaradás és a szellemi gyarapodás kulcskérdése. A területi autonómia a magyarok lakta régiók szétszórtsága miatt jelenleg nem tűnik megfelelő megoldásnak” – mutat rá a dokumentum, amely szerint sürgető feladat a kisebbségek jogállását szabályozó törvény elfogadása, mert ennek alapján építhető ki a stabil nemzetiségi intézményrendszer.

További fontos célként határozza meg az anyag a magyarnak a regionális nyelvként való elismerését Dél-Szlovákiában, ahol ilyen téren jelenleg aszimmetrikus, a szlovák nyelvet indokolatlanul nagy mértékben preferáló állapotok uralkodnak. Ezért kell törekedni a vegyesen lakta régiókban a vizuális és az írásos kétnyelvűség mielőbbi meghonosítására. Kiemelt figyelmet szentel a tervezet a sajátos azonosságtudat meghatározásának is. „A szlovákiai magyarság a magyar kulturális nemzet része, ugyanakkor jól meghatározott regionális identitás és szimbólumok nélküli közösség is. Ezen pedig mielőbb változtatni kell” – állapítják meg a tervezetet Ravasz Ábel politológus irányításával elkészítő szakértők.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.