Egyelőre még várnak a sztrájkkal a vasutasok

A vasutas szakszervezetek nem fogadták el a MÁV új bérajánlatát, azonban egyelőre elhalasztják a tervezett sztrájk bejelentését, ugyanis bíznak a további tárgyalások eredményességében - mondta el a Vasutasok Szakszervezetének (VSZ) elnöke a bértárgyalásokat követően hétfőn az MTI-nek.
Meleg János kiemelte: a bértárgyaláson megfogalmazták, hogy a munkabéke megőrzése érdekében melyek a szakszervezetek minimum elvárásai. Egyebek mellett az alapbér emelése, a foglalkoztatásra vonatkozó középtávú megállapodás kidolgozása, életpályamodell kialakítása, valamint a kollektív szerződés bizonyos elemeinek rendezése - ismertette a VSZ elnöke.

Meleg János kiemelte: a szakszervezetek célja, hogy a munkáltató által évi két alkalommal felajánlott 25 000-25 000 forint egyszeri kifizetés épüljön be az alapbérbe. Ezzel ugyanis a bérfejlesztési szint már nagyjából eléri a szakszervezetek által javasolt minimum 5 százalékos mértéket - tette hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.