Egy hosszú út első lépése
Hortefeux a találkozóra meghívta az „érzékeny negyedekben” dolgozó társadalmi szervezetek képviselőit, a rendőrség különböző szervezeti egységeinek vezetőit, illetve a kormány további érintett tagjait, azaz Fadela Amera, a külvárosokért felelős- és Martin Hirsch ifjusági államtitkárt. A megbeszélés célja az volt, hogy egy valódi dialógus alakuljon ki a külvárosok népe és a rendőrség között.
A társadalmi szervezetek képviselői egyértelművé tették, hogy a valódi probléma a jobboldali kormány alapvető hozzáállásával van a kérdéshez: a külvárosok problémája jóval komplexebb annál, mintsem hogy csupán a rendőrség létszámának növelésével, azaz erődemonstrációval meg lehetne oldalni azokat.
A jobboldali kormányok által 2002 óta folytatott politika, amely a külvárosok problémájában csupán „közbiztonsági” kérdést látott valóban kifulladni látszik: a most nyilvánosságra került adatok a közbiztonság további romlását támasztják alá (egyes külvárosokban egy-két év alatt harmadával nőtt a bűnesetek száma). Tekintve, hogy a közbiztonság növelése volt a kormány és személyesen Nicolas Sarkozy elnök legfontosabb politikai prioritása, az eddig alkalmazott eszközök bukása egyértelműnek látszik.
A társadalmi szervezetek képviselői leszögezték azt is, hogy a külvárosi fiatalok rendőrséghez való viszonyulása csupán a jéghegy csúcsa: a valódi problémát ezekenek a negyedeknek a szociális gondjai jelentik. Ez nem közbiztonsági, de nem is valamiféle „kulturális integrációs” kérdés: Franciaországban az iszlám különállásán alapuló multikulturális társadalom vagy valódi mohamedán tömegkultúra nem alakult ki, ezekben a külvárosokban egy rapénekes összehasonlíthatatlanul fontosabb szereplő, mint egy imám.
A francia fiatalok értékei, céljai nagyjából azonossá váltak, azonban a lehetőségeik fényévnyire vannak egymástól: a „leszakadó” (a versenyben lényegében esélytelenül induló) fiatal éppen a „többséggel” közös kulturális identitás okán viseli olyan nehezen a feléje áradó bizalmatlanságot, félelmet és persze megvetést (”mi is franciák vagyunk” – hangzott el többször a nyilatkozni hajlandó külvárosi lázadó fiatalok szájából). A kulturális integráció sikerrel járt, csakhogy manapság ez szociális marginalizációval és egyre erősődő állami represszióval találkozik.
Ez persze nem jelenti azt, hogy a rendőrség hozzáállásán, viselkedésén való javítás ne csökkenthetné jelentősen a feszültségeket. Maguk a rendőri szakszervezetek kérték a kormányt, hogy állítsa vissza a baloldal által 1997-ben létrehozott (és a jobboldal által 2003-ban megszüntett) „közösségi rendőrség” („police de proximité”) rendszerét, azaz egy olyan közbiztosnásgi hálózatot, amelyben a rendőrök jobban kötődnek az adott körzet lakosságához, ismerik az ott élő embereket, együttműködnek más helyi állami szervekkel, azaz jobban a kerület életének természetes részévé vállhatnak.
Mindenesetre a dialógus kialakulása mindenképpen előrelépés, mint ahogy az is, hogy a belügyminiszter leszögezte, hogy „zéró toleranciát hirdet mind a bűnözés, mind a rendőri túlkapásokkal szemben”, és további tárgyalásokat, munkacsoportok alakítását javasolta az érintett társadalmi szervezetek és a rendőrség képviselői között. Ez lehet az első lépés azon a hosszú úton mely a helyzet normalizálódáshoz vezethet.
