Egy holokauszttagadó próféta Auschwitzban

Amerikai és brit hívei kísérik lengyelországi kirándulásán David Irving brit történészt és Hitler-rajongót. Azt állítja, hogy a gázkamrákat a lengyelek építették a háború után.

David Irving, akit egy osztrák bíróság három évre ítélt holokauszt-tagadásért, sajátos idegenvezetőként járja Lengyelországot. A fő csáberő a Führernek a Mazuri-tavak közelében lévő egykori főhadiszállása, a Farkasodú, ahol német katonatisztek megpróbálták megölni a náci vezért. A férfi Adolf Hitlert Nagy Károlyhoz hasonlítja, a merénylőket pedig árulóknak minősíti. Tervei szerint elvezeti az egyenként 2900 dollárt fizetett turistacsapatot Auschwitz-Birkenauba, amit ő egyébként csak Disneylandként emleget. Irving azt állítja, hogy a gázkamrákat a lengyelek építették a háború után. A csapat elutazik - a tervek szerint - Treblinkába,  az egyik legiszonyúbb megsemmisítő tábor helyére. Irvingnek négy éve volt egy kalandja Lengyelországban, akkor eltávolították a varsói könyvvásárról, ahol eszméit hirdette.

A lengyel biztonsági szervek bizonyosan figyelemmel  kísérik ezt a tanulmányutat. Lengyelországban is törvény tiltja a náci emberirtás tagadását. A törvény épp úgy hatástalan, mint a tények, a tanúk, a maradványok. A nácizmusnak ma divatja van egész Európában és Irving az egyik prófétájuk. Ha bármely internetes portálon megjelenik az Auschwitz, Holokauszt, zsidó szó, máris árad  a tudálékos mocskolódó baromság, aminek ő az egyik prófétája.  

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.