Egy hét után lemondott a japán újjáépítésügyi miniszter

Alig egy héttel kinevezése után lemondott a japán újjáépítésügyi miniszter.

Macumoto Rju annak nyomán kényszerült távozni hivatalából, hogy bírálatok kereszttüzébe került, miután a márciusi földrengés által sújtott prefektúrákban tett első látogatásán arrogáns és sértő nyilatkozataival, illetve viselkedésével feldühítette a parlamenti ellenzéket és a helyi lakosságot.

Kan Naoto kormányfő elfogadta a miniszter kedden bejelentett lemondását.

Macumoto vasárnap kereste fel Ivate és Mijagi prefektúrát. Ivate prefektúrában, amely egyike a természeti csapás által leginkább sújtott térségeknek, kijelentette, hogy a kormány nem nyújt segítséget azoknak az önkormányzatoknak, amelyek nem dolgoznak ki megfelelő javaslatokat az újjáépítésre. Mijagi kormányzóját, Murai Josihirót sértő szavakkal illette és nem volt hajlandó kezet rázni vele, mert várakoznia kellett rá. Ezt követően az új miniszter felszólította az ott tartózkodó újságírókat, hogy ne említsék meg tudósításaikban kijelentéseit. A sajtóban azonban részletesen taglalták minden szavát.

Macumoto hétfőn bocsánatot kért az Ivatéban elhangzott kijelentéseiért, de hozzáfűzte, hogy azok nem szorulnak magyarázatra, amivel csak olajat öntött a tűzre.

Az újjáépítésügyi minisztériumot júniusban hozták létre, s személyesen Kan Naoto miniszterelnök nevezte ki a 60 éves Macumoto Rjút a tárca élére. A június 27-én hivatalba lépett miniszter távozása újabb erős csapást mért a balközép irányvonalú kormányra, amelynek támogatottsága már így is rekord alacsony szintre süllyedt.

Az ellenzék, sőt saját táborának egy része is kemény nyomást gyakorol a miniszterelnökre, hogy mondjon le a parlament augusztus végéig meghosszabbított ülésszakának befejeződése előtt. Kan azonban értésre adta, hogy addig nem mond le, amíg a parlament meg nem szavazza az újjáépítés költségeinek fedezését célzó második pótköltségvetést, az állami kötvénykibocsátást és a megújuló energiák használatáról szóló törvényt.

A Japán északkeleti partvidékét március 11-én letaroló földrengés és szökőár következtében több mint 22 ezer ember halt meg vagy tűnt el, az anyagi károk pedig óriásiak, különös tekintettel a fukusimai atomerőmű katasztrófájára.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.