Egy csendes zöld forradalmár

„Nem volt életem álma, hogy miniszterelnök legyek. De politikusként az embernek az a feladata, hogy minden tisztséget, amire megválasztják, öntudatosan vállaljon” - mondta még ősszel Winfried Kretschmann.

A felkérés a napokban meg is érkezik: a 62 éves baden-württembergi politikus lesz Németország első zöld miniszterelnöke. Sikeréhez alighanem hozzájárult, hogy nem tipikus zöld: hívő katolikus, környezettudatos, ám konzervatív  értékrendű. A német sajtó legnagyobb bánatára inkább szürke, mint színes egyéniség, jópofa szlogeneket felesleges tőle várni.  Ellenben szívesen beszél a pénzügyi tervezés fontosságáról, olyan, mint egy tipikus takarékos sváb háziasszony -  írta róla a Financial Times Deutschland.

Pedig Kretschmann valódi „ős-zöldnek” tekinthető:  ott volt a párt alapításakor, 1980-tól a baden-württembergi parlamenti frakció tagja, három évvel később frakcióvezetője. Igaz, egy időben balfelé kacsingatott, szimpatizált a maoista ideológiával, de ebből- saját szavai szerint - gyorsan kigyógyult. Rövid kitérőt téve 1986-87-ben Hessenbe igazolt, Joschka Fischer környezetvédelmi minisztériumába, ám az  együttműködés nem tartott sokáig. Eredeti szakmáját tekintve biológia, kémia és etikaszakos gimnáziumi tanár, nős és három felnőtt gyermeke van. Ma is a Duna parti, 26 ezres festő kisvárosban, Sigmaringenben lakik, kedvenc hobbija a természetjárás. Ráadásul még a templomi kórusban is énekel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.