Egy atomerőmű-bővítést bukhatnak az oroszok

Oroszország eltűnt a kiszámítható, demokratikus országok csoportjából. Ami történik, elfogadhatatlan – indokolta Martin Stropnicky cseh védelmi miniszter az esetleges kizárást a temelini bővítésből. A miniszterelnök óvatosságra intett.

A Krím félsziget megszállása miatt Csehország hétfőn kizárta az oroszokat a temelini atomerőmű bővítéséből – írja az AP. Az amerikai hírügynökség Martin Stropnicky cseh védelmi minisztert idézi, aki azt mondta, a krími helyzet miatt nehéz elképzelni, hogy orosz cégek vehessenek részt a létesítmény fejlesztésében.

A temelini atomerőmű bővítésére – egy harmadik és egy negyedik reaktor megépítésére – a Toshibához tartozó amerikai-japán Westinghouse versenytársaként pályázik a MIR 1200 nevű cseh-orosz konzorcium, amelynek az egyik tagja az orosz nukleáris cégóriás, az Atomstroyexport. A tizenötmilliárd dolláros üzletet a cseh szakértők és a sajtó szerint inkább a MIR 1200-nak lenne több esélye elnyerni, már csak azért is, mert az általa kínált VVER típusú reaktorok ismertek és biztonságosak, a Westinghouse AR-1000 reaktorok viszont még sehol nem működnek, és európai szabadalmi engedélyük sincs.

Ami a kizárást illeti, Stropnickyt a támogatásáról biztosította Jiri Dienstbier, a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) emberi jogi minisztere is. „Beszélnek szankciókról Ororszország ellen. Én pedig nem tudom elképzelni, hogy az oroszok részt vegyenek a temelini bővítésben, mert egy olyan ország, amely katonai agressziót követ el, biztonsági kockázattá válik Csehország számára – mondta Dienstbier.

Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök később megpróbálta tompítani a két miniszter kijelentéseinek az élét. Szerinte Csehország a krími helyzet ellenére sem szüntetheti meg gazdasági együttműködését Oroszországgal. „A CEZ nincs százszázalékos állami tulajdonban, így az állam esetleges beavatkozása a pályázatba is rendkívül bonyolult lenne" - mutatott rá a miniszterelnök a temelíni atomerőmű mögött álló cégre, amely 70 százalékos állami tulajdonban van. A CEZ később a szóvivője útján cáfolta, hogy az orosz-ukrán konfliktusnak befolyása lehetne a bővítési pályázatra. „A pályázat a közbeszerzésekről szóló törvény alapján az ajánlatok gazdasági és műszaki paramétereit vizsgálja. Mindezt a jelenlegi ukrajnai helyzet nem befolyásolja” – reagált Stropnicky nyilatkozatára Ladislav Kríz.

A temelíni atomerőmű kibővítésére kiírt pályázatról elvileg az év végéig kell ítélnie a cseh kormánynak, mostanában azonban állítólag hajlik arra, hogy 3-5 évvel elhalassza a döntést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.